Ahogy az U13-15 lány kéziseink, úgy a fiúk edzői is beszámoltak arról, hogy telt az elmúlt időszak, amit otthoni vagy egyéni felkészüléssel kellett tölteni.

Tövisháti Zsombor – Fiú U15

Kilenc héten keresztül készültek játékosaim a kiadott edzéstervek alapján. A mindennapi edzésekben volt speciális állóképességet, koordinációt fejlesztő, labdás, szabályismereti tesztek és
videó elemzéses feladatok is. A fiúk visszajelzései végig nagyon pozitívak voltak. Végig motiváltan várták a folytatást. Lehetőségeinkhez mérten próbáltunk minden szakmai iránymutatást betartani. Edzői oldalról is nagy kihívás volt a mindennapok, mivel csapatsportág speciális mozgásait otthoni környezetben megvalósítani.

Galbos Áron – Fiú U14

Csapatommal az online edzéseket március végén kezdtük meg. A srácok a feladatokat Google Classroom-on keresztül kapták meg heti négy alkalommal. A kiadott edzéstervek leginkább erősítő, és állóképesség fejlesztő gyakorlatokat tartalmaztak. Ezek mellé igyekeztem olyan labdás ügyességi, és célba dobó feladatokat adni, amelyek kicsit érdekesebbé teszik az otthoni edzést és kedvet csinálnak a feladatokhoz. Az első hetekben leginkább olyan feladatokat adtam, amelyeket egyedül is könnyedén el lehet végezni a szobákban és a kertekben. Később az erősítő, és ügyességi feladatok mellé 2400 és 3000 m-es futásokat kapcsoltunk, amelyeket általában időre kellett teljesíteni. A gyerekek eleinte nagy kedvvel végezték a feladatokat, később az edzésekről
feltöltött képek száma a csapat egy részénél csökkent vagy elmaradt. A gyerekek mellett a szülőkkel is igyekeztem tartani a kapcsolatot. Mikor kérdeztem őket, legtöbben azt válaszolták, hogy a gyerekek rendszeresen elvégzik az otthoni feladataikat. Egy-két esetben kisebb nehézséget okozott összeegyeztetni az edzést, és az iskolai online oktatást. Összességében a kiadott edzések elérték a céljukat, persze a normál edzésekhez képest kevésbé voltak hatásosak. Különösen a 2400 m-es futások idejében lehetett nagy változást tapasztalni azoknál, akik rendszeresen végezték. Volt olyan, aki másfél hónap alatt több mint egy percet javított az idején. Jó volt látni, egy-egy képen a szülők is együtt sportoltak a gyerekekkel. Volt olyan edzés is, ahol 2-3 csapattárs együtt végezte a gyakorlatokat. Várjuk már, hogy visszatérhessünk a termi edzéseinkhez, addig is folytatjuk az online munkát.

Nagy Ádám – Fiú U13/1

Utoljára a fiúkkal március 13-án, pénteken edzettünk együtt. Azóta sok idő telt el, sok minden megváltozott. Az első hét az átállás hete volt, az online edzések március 23-tól kezdődtek meg. Erősítő, állóképesség fejlesztő edzések mellett igyekeztünk a labdáról sem lemondani teljesen, ügyességfejlesztő gyakorlatok keretén belül használtuk őket. Az edzések mellett kitöltöttek a srácok egy sportmotivációs kérdőívet (SMS), melyet kiértékeltem magamnak. Az edzéseket Google Classroom –on keresztül adom ki. A fiúk megtanulták a pulzusuk számolását és egy Google táblázatba mindenki beírja a saját eredményét. Büszke vagyok a fiúkra, néha hellyel-közzel de mindenki szorgalmasan töltötte az edzéseinek eredményét, így biztos vagyok benne, ha visszamegyünk nem a nulláról kell kezdenünk. Az április hónap sportolója Varga Dávid lett, a május hónap sportolója Godó Gergő. Ezúton is gratulálok nekik, és az egész csapatnak!

Komsa Nikolett – Fiú U13

Az elmúlt pár hétben edzésterveket adtam ki a gyerekeknek.A csapatom nagy része ezeket a feladatokat el is végezte,aminek örülök. Szeretnék minél hamarabb vissza menni a pályára edzeni a fiúkkal,még akkor is ha nem lesznek mérkőzések. Sokkal jobb úgy dolgozni,hogy látom,hogy végzik el a feladatokat. Nekem borzalmasan telt ez az időszak mivel nem szeretek se gépen, se telefonon dolgozni és még pluszban problémák is voltak a rendszerrel és a gépemmel is. Köszönöm a szülőknek,hogy ennyi segítséget kaptam tőlük ez alatt az idő alatt. Rengeteg képet küldtek és élménybeszámolót is tartottak külön arról, hogy hogyan mennek az edzések.

Köszönjünk nektek is a beszámolókat. Boldogok és büszkék vagyunk rátok, hogy így tudtatok alkalmazkodni ehhez a nehéz helyzethez. Hajrá ASI!!!