ASI DSE Labdarúgás - 2022. októberi összefoglaló

Októberben folytatódott a futball dömping, rengeteg mérkőzésen mutathatták meg játékosaink a mindennapokban megtanult és gyakorolt elemeit a labdarúgásnak.

U8 (2015)

Nagyon izgalmas és produktív hónap van mögöttünk. Az edzéseken nagyon sok labdaérintéssel dolgoztunk, a labdavezetések, irányváltások, cselek, alap technikai labdaérzékeléses elemek, párharcok mellett a cicajátékok különböző elemeit vettük át játékosan (kézzel és lábbal is), ahol a bójakapukon átvezetéssel vagy átpasszolás után, akár mindkét irányból pontgyűjtéssel lehetett szorgoskodni. Így játékosan az ellenfél nyomása mellett is tanultuk a labda vezetését, megtartását, a passzsávokba helyezkedést és a kezdeti kicsi a rakás után egész jól bejátszva az adott területet, egyre jobban tudták alkalmazni a tanultakat a mérkőzéseken. Bozsik Fesztiválokon, futsal mérkőzéseken és felkészülési mérkőzéseken is megmérettettük magunkat, ahol nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, mert nagyon jól állnak hozzá az edzésekhez és a mérkőzéseken is megmutatták, hogy nem csak a különböző gyakorlatokat tudják megoldani, hanem játékhelyzetben is képesek alkalmazni azokat.

Zsimala György, utánpótlás edző

ASI DSE Labdarúgás - 2022. októberi összefoglaló - U8


U9 (2014)

Mozgalmas hónap van mögöttünk, edzőmeccsekkel, futsal mérkőzésekkel és Bozsik Tornával, amelyek elég jól sikerültek. Sajnos a keretünk nem nagy létszámú, ezért az edzéseken nem vagyunk sokan. Feladatként megpróbáltunk sok mozgásos feladatot csinálni, ami már kezd kialakulni. A védekezéses feladatokat még kevésbé tudjuk megoldani, de dolgozunk rajta.

Csányi Zoltán, utánpótlás edző


U10 (2013)

Október hónap is nagyon tartalmasra sikerült. Részt vettünk a Kölyökligán, futsalon, Bozsik Tornán és edzőmérkőzést is játszottunk. Nagy hangsúlyt fektettünk az irányváltásokra, 3-4 játékos együttműködésére támadásban, védekezésben és rengeteg labdatartós feladatot csináltunk. Az edzéslátogatás is a szokásoshoz híven nagyon jó volt.

Nagy Kristóf, utánpótlás edző


U10&11 Grassroots

Ebben a hónapban főleg az első érintések, illetve a kis létszámú játékok voltak előtérbe helyezve, hogy azokat gyakoroljuk edzésen. A srácok nagyon jó edzésmunkát végeztek egész hónapban a pályán, és már a koncentráció is a helyén volt. Az edzések főleg kis létszámúak voltak. A csapatnak sajnos ebben a hónapban nem sok meccse volt, de így is azt gondolom, hogy egy nagyon jó hónapot tudtunk zárni.

Komlódi Marcell, utánpótlás edző

ASI DSE Labdarúgás - 2022. októberi összefoglaló - U10-U11 Grassroots


U11 (2012)

A hónapban egy Bozsik Tornán vettünk rész, valamint egy Kölyökliga és két futsal fordulón, továbbá volt egy edzőmeccsünk a nagyobbakkal. Sajnos ismét úgy gondolom, hogy a Bozsikon kívül nem úgy szerepel a csapat, mint amire képes lenne. Sokszor enervált, lassú focit játszunk, holott az edzéseken sokkal nagyobb tempót szoktunk diktálni az egymás közötti játéknál. Remélem, a hétfői mentáltréning segít a srácoknak, hogy “nyomás” esetén is kimagaslót tudjanak nyújtani, mert ez bennük van.

Csontos Ádám, utánpótlás edző


U12&13 Grassroots

Nagyon mozgalmas hónapon vagyunk túl, mivel szinte minden hétvégén 2 meccsünk volt, amelyeken minden játékos, aki pályára lépett, próbálta hozni a száz százalékot. Az edzéseken főleg a kis játékokat gyakoroltuk, illetve a létszámfölényes szituációkat. Az edzéslátogatottságra nem lehetett panasz, minden edzésen nagylétszámmal tudtunk dolgozni.

Komlódi Marcell, utánpótlás edző


U13 (2010/2011)

Októberben a csapat összesen 11 mérkőzést játszott. Ebből 4-et az U13-as futsal bajnokságban, 6-ot pedig az U13-as és U14-es 3/4 pályás bajnokságokban, és emellett játszottunk egy edzőmérkőzést is a REAC csapata ellen. Ezeken a találkozókon 8 győzelem és 3 vereség volt a mérlegünk. A csapat egyre kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt. A hónapban a labdavezetések, irányváltások, kapura lövések további tökéletesítése mellett a létszámelőnyös 3v2 játékhelyzetek megoldásával, valamint a szélességi és mélységi játék gyakorlásával foglalkoztunk. Az edzések és mérkőzések mellett ebben a hónapban került sor az állóképesség- és gyorsasági fizikai felmérésekre is a korosztályban. Az edzéslátogatás kiemelkedő, 81%-os volt a hónapban.

Brunovszky Dávid és Nagy Kristóf, utánpótlás edzők


U14 (2009)

A hónapban inkább a kisjátékokon volt a hangsúly, szerettük volna a gyors helyzetfelismerést és döntéshozást fejleszteni. Ezt az előrelépést több mérkőzésen is volt szerencsénk lemérni. Sajnos ezek a mérkőzések felemás eredményt hoztak. Volt kiemelkedően jó teljesítmény és sajnos kiábrándítóan rossz is közöttük. Összességében egy közepes hónapon vagyunk túl. Remélem, a következő ennél jobb lesz.

Gősi Viktor, utánpótlás edző

ASI DSE Labdarúgás - 2022. októberi összefoglaló - U14


ASI DSE Kapusok

A hálóőr részleg rengeteg edzéssel, kemény munkával próbálta folytatni az évet. Leginkább a szélre érkező labdákon volt a hangsúly, a nagyobbaknál vetődés, a kisebbeknél legördülés formájában. A gyerkőcök fogékonyak az információk befogadására, így ha néha lassan is, de biztosan haladunk. Fejlődésüket a rengeteg mérkőzés is nagyban segíti.

Détári István, kapusedző