Dobogósak lettek U14-es lányaink a X. Mátra Kupán

Szeptember 2–4. között három csapatunkkal is megmérettettük magunkat a hagyományosan Gyöngyösön megrendezett X. Mátra Kupán.

Három csapatunkkal vettünk részt a X. Mátra Kupán

Az U12-es fiúk Szántó Edina, az U14-es fiúk Bokros Tamás, az U14-es lányok pedig Jánka Zsolt edzők vezetésével igyekeztek az augusztusi felkészülés alatt megtanultakat „élesben” is tesztelni. Az előzetesen is igen erős mezőnyűnek ígérkező torna nem is okozott meglepetést, hiszen a kézilabda utánpótlás rendkívül magas szinten képviseltette magát. Csapataink a 3 nap alatt 5-6 mérkőzést játszva használhatták a felkészülésre a hétvégét, és bár nem mondhatjuk, hogy tökéletesek voltak a körülmények, de fiataljaink az utolsó pillanatig foggal-körömmel küzdöttek a lehető legjobb helyezésekért!

Eredmények

Az U12-es fiúk a 6. helyen zártak, míg az U14-es fiúk a 4. helyet csípték meg. Legjobban az U14-es lányok szerepeltek, akik végül a dobogó 3. helyén végeztek, az örök rivális Szeged és Kecskemét mögött. Gratulálunk mindhárom csapatnak!

Mivel a bajnokságok rajtja már igen csak közeledik, így nem sok pihenőt kaphattak ifjú kézilabdásaink, hiszen hétfőn máris folytatódtak az edzések, a hátralévő pár hétben pedig már csak a finomhangolásokon lesz a hangsúly.

Fotók

Adatvédelmi áttekintés
Angyalföldi Sportiskola és DSE

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.

Funkcionális sütik

    Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

    A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.