ASI DSE Labdarúgó Szakosztály - 2022. februári összefoglaló

2022. februárja már elhozta a valódi szezonkezdést a Labdarúgó Szakosztály számára is, csapataink a legmagasabb fokozatba kapcsoltak a felkészülésben.

U7 (2015/2106)

Februárban nagy hangsúlyt fektettünk a labdavezetés fejlesztésére, a feladatokban és a játékok során is igyekeztem minél jobban beépíteni, felhívni a gyerekek figyelmét a fontosságára. A labdavezetés mellett a párharcokra is nagy figyelmet fordítottunk, szeretném, ha kicsit agresszívebben játszanánk. Bár sok hiányzó volt, úgy gondolom, hogy produktív hónapot zártunk.

Rehó Zsolt, utánpótlás edző

 

U8 (2014)

Az U8-as korosztály a februári hónapban új impulzusokkal találkozhatott. Edző csere lévén a gyermekek izgalmas fejezetbe léptek. Az edzések során a labda érintés számának magas szintű növelésére, az irányváltásokra, a cselekre és az egy az egy elleni játék gyakorlására fókuszáltunk. Ebben a hideg hónapban szép számmal jelentek meg a fiúk edzéseken és napról napra megmutatkozik a fejlődés. Tornán, illetve edzőmérkőzésen is volt lehetőség bizonyítani, hol tartunk és hova szeretnénk eljutni. Kisebb-nagyobb sikerélmények kamatoztatták a hónapunkat, amikből erőt meríthetünk márciusra.

László Márk, utánpótlás edző

 

U9 (2013)

Február hónap nagyon tartalmasra sikeredett. Rengeteg edzőmeccset játszottunk, megmérettettük magunkat az Eötvös SE, az ASI U10, a BVSC U8 és U9-es csapatai ellen. Ezeken kívül még egy futsal fordulón is részt vettünk, ahol megnyertük az első futsal mérkőzésünket. Az edzéseken a cselek gyakorlásán, irányváltásokon, labdavezetéseken, passzokon, irányba átvételeken volt a hangsúly az elmúlt hónapban. Nagy örömmel tölt el, hogy egyre többet látom vissza az edzéseken gyakoroltakat.

Nagy Kristóf, utánpótlás edző

 

U10 (2012)

Ez a hónap most kevésbé volt eseménydús az elmúlt időszakhoz képest. Az U11-es csapatunkkal csaptunk össze néhány edzés végén, illetve egy futsal tornán vettünk részt több-kevesebb sikerrel. Az edzéseken a srácok jól és alázatosan dolgoznak. Ebben a hónapban a labdatartás-labda nélküli mozgásé, illetve a kapura lövéseké volt a főszerep.

Csontos Ádám, utánpótlás edző

 

U11 (2011)

Sajnos ebben a hónapban is sokan hiányoztak betegségek miatt, így teljes létszámú edzésünk nem is volt. Játszottunk edzőmérkőzést egy jó erőkből álló III. kerület ellen, illetve lejátszottuk a futsal selejtezőket is, ahol nagy reményekkel indultunk, de végül nem sikerült a négyes döntőbe jutnunk, pedig a képességeink alapján helyünk lett volna ott. Nagy hangsúlyt fektettünk a labdatartásra az edzéseken, akár azonos létszámmal, akár létszámfölény, vagy létszámhátrányban, illetve gyakoroltuk az ebből kialakuló játékszituációkat védekezésből támadásba és viszont. Nem ment zökkenőmentesen a hónap, nagyon hullámzó volt a teljesítmény, de reméljük, márciusra sok dolog leülepszik a gyakoroltakból és mind edzésen, mind a mérkőzéseken pozitív képet fest majd magáról a csapat.

Zsimala György, utánpótlás edző

ASI DSE Labdarúgó Szakosztály - U11

 

U12 (2010)

Ahogy a téli felkészülés a hajrájába érkezett, úgy sűrűsödtek az események a csapat háza táján. 5 felkészülési mérkőzést is játszottunk az UTE, az Újpest FC, a KISE, a REAC és a BVSC U13-as csapatai ellen. A találkozók jól szolgálták a felkészülést a tavaszi szezonra. A 3/4 pályás mérkőzések mellett a téli futsal bajnokság utolsó fordulóján is részt vettünk és végül az egy évvel idősebb csapatok ellen is helyenként jó játékkal megszereztük a 3. helyet a csoportban, ami ugyan továbbjutást most nem ért, de tapasztalatszerzésnek megfelelő volt.

Február végén már „tétmérkőzéseink” is voltak, hiszen megkezdődött a Kölyökliga tavaszi szezonja, melynek keretében 2 nagyon intenzív, jó meccsen vagyunk túl a Szigethalom és a győri Okosfoci Műhely csapatai ellen. Előbbin 1:5-ös vereség, utóbbin 3:3-as döntetlen lett az eredmény, de ennél fontosabb, hogy a mutatott játékkal nagyon elégedett voltam, és hogy a szülők is vastapssal jutalmazták a csapatot a meccsek után. Az edzéslátogatás a hónapban nagyon jó volt (85%), ami az utóbbi időszak legjobb eredménye.

Brunovszky Dávid és Nagy Kristóf, utánpótlás edzők

 

U13 (2009)

A hónap fő témája a létszámelőnyös és létszámazonos játékszituációk kialakítása/megoldása volt. Több futsal fordulón és kinti edzőmérkőzésen tudtuk felmérni, hogy hogyan haladunk, milyen szituációkat ismerünk fel és valósítunk meg. Voltak sikerek és kevésbé jól sikerült mérkőzések, amelyekből igyekeztünk levonni a tanulságot és javítani a hibákat. Az edzéslátogatottság is magasabb lett, aminek kifejezetten örültem. Remélem, a lelkesedés a továbbiakban is megmarad!

Gősi Viktor, utánpótlás edző

 

U14 (2008)

A hónap közepén váratlanul edzőváltásra került sor, mert a korábbi edző kolléga hirtelen elment. Szerencsére már megvolt az utódja, aki gyorsan be tudott szállni, így ebben a hónapban az ismerkedés volt a fő, hogy edző és játékosai megtalálják a közös hangot. Ez el is indult, illetve a korosztály segítséget kap az U13-as csapattól, hogy legyen kapus, és megfelelő mennyiségű játékos a márciusban induló U14-es tavaszi szezonra.

A csapat tagjai edzésen szorgalmasak, bár az elején néhány hozzáállásbeli dolgot a helyére kellett tenni. Kondíció, a játék védekező része, de mindenekelőtt a technikai elemek a legfontosabb fejlesztési területek. Sajnos a létszám és a kapus hiánya miatt nem tudtunk a kívánt taktikai gyakorlásokat elvégezni a megfelelő szinten. Összességében megtettük a kezdeti lépéseket, de érdemleges fejlődés részvétel nélkül nem lehetséges, ebben nagy javulást szeretnék elérni.

Marosi Tamás, utánpótlás edző

 

ASI DSE Kapusok

Eltelt egy újabb hónap az egyesületünk kapusai számára. Sajnos ismét nem tudtunk teljes hónapot teljesíteni, betegségből is sajnos volt szép számmal, de az edzéseken résztvevő kapusokkal tudtuk folytatni az előre eltervezett menetet. A február hónap mérkőzések szempontjából eléggé dús volt, felkészülési mérkőzésekből és futsal mérkőzésekből sem volt hiány, így élesebb helyzetekben is megmutathatták a kapusok, mikre is képesek, hol tartunk a „hosszú, rögös úton”. Haladunk tovább! Hajrá Kapusok! Hajrá ASI!

Détári István, kapusedző