Kézilabda Szakosztály - Félév értékelő interjú - IV. rész

Következő értékelő interjúnk alanya az I. osztályban induló U14-es csapatunk edzője, Nagy Ádám. A fiúk a hétvégén kezdték a tavaszi fordulókat és rögtön két szép győzelemmel nyitottak! Ádámot a csapatról, az eredményekről és a célokról kérdeztük.

Kérlek, mutasd be a csapatot és a félév eredményeit az olvasóknak!

Az U14-es kiemelt bajnokságnak nagy lelkesedéssel kezdtünk neki októberben. Összesen 5 fordulón vettünk részt, 10 mérkőzést játszottunk, és a mérkőzéseink felén sikerült győznünk. Fontos kiemelni, hogy ellenfeleink az ország középső régiójának legjobb egyesületeiből kerültek ki, így az, hogy ennyi mérkőzést nyerni tudunk, szerintem jó eredmény.

Az U15-ös bajnokságban idén a 2006-2007-es korosztály egy csapatban indult. 7 mérkőzést játszottunk, ebből 5 mérkőzést megnyertünk. Igyekeztem mindenkinek játéklehetőséget adni, biztosítva ezzel a mérkőzések nyújtotta fejlődést a fiúknak.

Milyen célokkal indultatok neki ennek az ősznek?

Az U14-es bajnokságban a kitűzött cél a tisztes helytállás volt, illetve az, hogy a lehető legtöbb mérkőzés megnyerésével minél magasabb besorolásban folytathassuk a tavaszt. Azt gondolom, ez annak ellenére sikerült, hogy végül sajnos nem folytatódik a kiemelt bajnokság, hanem azt is összevonták a területivel. Az U15-ös bajnokságban a cél tavasszal a felsőházba való bekerülés volt.

Hogy látod, sikerült megvalósítani ezt? Miben fejlődtek a legjobban a gyerekek?

A szezon eleje kicsit döcögősen indult, nem hoztuk azt a színvonalú játékot, amire képesek vagyunk, de a mérkőzések előrehaladtával sikerült újra a saját tudásunkat tükröző játékot mutatni.

Mennyiben befolyásolta a munkát a vírus helyzet?

Sajnos mindkét bajnokságban eltörölték a tabellákat, ami a motivációt is befolyásolhatja. Mindkét csapatom összevont bajnokságban folytatja. U14-es fordulónk nem maradt el, U15-ben voltak meccsek/fordulók, amik lemondásra kerültek.

Mikor kezdtétek a felkészülést és mik a célok a tavaszi időszakra?

Január 5-én kezdtünk, bár már nem kiemeltben versenyzünk, a bajnokság összevonásával így is lesznek nehéz mérkőzések, azonban egyelőre csak a fejlődés a cél.

Köszönjük az értékelést és sok sikert kívánunk a tavaszi fordulókhoz!

Adatvédelmi áttekintés
Angyalföldi Sportiskola és DSE

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.

Funkcionális sütik

    Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

    A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.