Edzőinknek egy teljesen új szituációval kellett szembenézniük, a csapatsportágat – bár az útánpótlásképzés valahol egyéni sportág – hirtelen át kellett alakítaniuk az egyéni felkészítés mintájára. Ráadásul olyan gyakorlatokkal, gondolatisággal, hogy a fizikai, technikai, mentális felkészítést lehetőség szerint egy gyerekszobában is el lehessen végezni. Nem könnyű feladat, de kollégáink igyekeznek legjobb tudásuk szerint a gyerekek figyelmét, érdeklődését mindenféle szinten fenntartani. Lássuk, hogyan értékelik az első heti elvégzett munkát.
Rehó Zsolt – U7
A hét elején otthon végezhető labdás ügyesség fejlesztő feladatok küldtem a csapatomnak, illetve egy foci kvízt.
A kvízt 80% kitöltötte és jól sikerült. A gyakorlatokkal kapcsolatban jó visszajelzések érkeztek, sokan elvégezték őket és képeket is küldtek.
Csontos Ádám – U8
A játékosok az otthon végezhető edzésanyagokat megkapják, mindenkinek lehetősége van az otthoni gyakorlásra, és remélhetőleg mindenki el is végzi a feladatokat. Bízunk benne hogy a kezdeti nehézségek után mindenki belerázódik és gördülékenyen fog menni a gyakorlás.
Zsimala György – U9
Az U9 korosztályban az első hét érezhetően nehezen indult mindenkinek az átállás miatt, de a visszajelzések szerint sokan megcsinálták az edzésanyagot, tudtak gyakorolni otthon, vagy akár a szabadban,kertben, de azért a normál edzés hiányzott. Remélhetőleg a következő heti feladatokra több visszajelzés jön, de a legfontosabb a folyamatos gyakorlás, a labdával minél több érintés, az alaptechnikák csiszolása.
Brunovszky Dávid, Nagy Kristóf – U10
Sok energiáít teszünk bele az edzések elkészítésébe. Minden feladathoz videót is csatolunk. Egy héten egyszer találkozunk Nagy Kristóf kollégámmal, és felvesszük a videókat. Bízunk abban hogy ez a fajta mentalitás, lelkiismeretesség átragad a gyerekekre, és meg is csinálják az előírtakat. Kérünk visszajelzéseket is videó vagy egy eredmény formájában, kapunk is üzeneteket szép számmal, de szeretnénk ha ez a szám növekedne, miután a gyerekek hozzászoktak az online oktatás nehézségeihez.
Gősi Viktor és Csuzi András – U11
Heti szinten tervezzük meg és írjuk elő játékosainknak az otthoni edzésterveket. Tudjuk hogy nehéz megoldani a kivitelezést és még nincs meg a teljes önállóság sem így a szülők segítségére szorulnak játékosaink, de reményeink szerint nem marad el az online oktatás mellett az otthoni sportolás sem.
Ambruska Péter – U12, U13
Nem vagyok könnyű helyzetben, mert a sokmozgásos, lendületes, sok gondolkodást és agilitást igénylő edzések helyett most olyanokat kell kitalálnom és előírnom aminek azt kell feltételeznie hogy 2×2 méter is elég legyen hozzá. Persze minden lakásban van egy folyosó, egy garázs, egy kis kert, de abból kell kiindulnom hogy valakinek csak egy szoba jut. Ennek ellenére nagyon pozitív számomra hogy szép számmal érkeznek a visszajelzések az edzésanyagok teljesítéséről. Pedig tudom hogy most senki sincs könnyű helyzetben. Ami pozitív hogy fizikális, technikai és mentális rész is van, így ha valaki valamelyik részt mégsem tudná megcsinálni, még mindig marad háromból kettő amit viszont biztosan meg tud. Ahol pedig vannak fiatalabb ASI focis tesók, ott pedig együtt tudnak gyakorolni. Emellett olyan „kihívás” láncot játszunk, ahol folyamatosan kapcsolatban vagyunk és tudunk egymás mindennapjairól. Ez kell most hogy erőt és optimizmust adjon a számunkra, na meg a legfontosabb, mindenki jól van és biztos vagyok abban hogy ez így is fog maradni.
Nagy Kristóf – U12, U13 Grassroots
Heti 2 edzést kapnak a játékosok. Olyan feladatokat amiket otthon kis területen végre tudnak hajtani. Az élvegzett munka vissza igazolásában kell még fejlődnünk, de én bízom a srácokba, hogy lelkiismeretesen megcsinálják az edzéseket.
Bagyinszki Kristóf és Kárpáti György – U14,U15,U16
A játékosoknak az előírt edzésterven felül már játékrendszerbeli elemzéseket is előírunk, hiszen már serdülő korú játékosokról beszélünk. Fontos, hogy értsék is azt amit a pályán csinálnak. Valamint kérjük a játékosokat, hogy elvégzett feladataikat és erősítésüket vegyék fel videóra.
Détári István kapusedző
A kapusoknak otthoni, szinte egy helyben végezhető reflex és reakció gyorsaság fejlesztő anyagokat írok elő. Ezeket videóra vettem, ahol a bemutatás-vizualizálás után lehet utánozni, begyakorolni a feladatokat. Mivel a szobában nem lehet vetődni és nagyobb mozgásigényt kielégítő feladatokat végezni, így jelenleg ezzel kell beérnünk, de ezek a feladatok a kéz-szem koordináció és kézügyesség tökéletesítésére remek feladatok.
Köszönjük edzőinknek hogy alkalmazkodnak a nehéz helyzethez és átsegítik a játékosaikat is a kialakult szituációban. Reméljük, hogy ugyan meg kellett hosszabbítani az egyéni felkészülés időtartamát, de nem is olyan távol, hamarosan újra együtt edzjetünk. Hajrá ASI!!!