ASI DSE 5-0 Budai FC
Gólszerzők: Borsay 3, Molnár, Vidinszki

Ambruska Péter vezetőedző értékelése: Az öltözőben a meccs előtt sok mindent tisztáztunk a srácokkal, és mivel nem volt mérkőzés mind a két térfélen ezért a „rendes” bemelegítésünket is meg tudtuk csinálni. Láttam hogy elszántak és élesek a srácok, mégis összehoztunk egy buta büntetőt a 8. percben. Fortuna ezúttal velünk volt, mert az ellenfél kaput sem talált belőle. Eztán végig mi uraltuk a mérkőzést, szebbnél szebb labdakihozatalaink, felépített támadásaink és kontráink voltak. Az ellenfél ehhez relatív nagy területeket is hagyott a számunkra. Az első két ziccerünk még kimaradt, de Borsay Márk megtörte a gólcsendet egy egyébként nem túl pontosan helyezett lövéssel. A második gólja viszont élményszámba ment, körülbelül 25-30ról lőhette ki lefelé csapódó lövéssel a jobb felső sarkot. A harmadik gólunk is szépségdíjas, Dobó Vince beadását Molnár Zozó lőtte a levegőből talán külsővel kapásból a kapuba. A negyedik meg az ötödik gól is bomba volt, egy távoli Vidinszki Vazul és egy közeli Borsay Márkó gól, aki ezzel mesterhármast jegyzett. Büszkeség a számunkra mert a mérkőzés körülbelül 75%-ban földön játszva, rengeteg kis passzal a labdát birtokolva, sokat forgatva a szélességet játszott a csapat. Talán most vagyok a legelégedettebb, nem elsősorban az 5 rúgott gól miatt hanem a mutatott minőségi futball miatt. Ez a foci, vagy legalábbis itt kezdődik!