Csapataink az őszi szünetben sem pihentek – labdarúgóink Angilába utaztak (erről később külön bejegyzésben is olvashattok!), kézilabdázóink közül voltak csapatok akik Romániában edző táboroztak, a többiek pedig belföldi kupákon indultak.
U9-es kézilabda csapataink csütörtök-pénteken egész napos edzőtáborban vettek részt, amit edzőjük, Csík Krisztina szervezett nekik, valamint a KESI Kupára is eljutottak.

2017 November 4-én, szombaton az említett kupán két lánycsapatunk is megmérettette magát: az ASI 1 csapatunk a negyedik, az ASI 2 pedig a hatodik helyen végzett. A két fiúcsapatunk egy nappal később, 5-én lépett pályára: Az ASI 1 az ötödik, az ASI 2 a kilencedik helyen végzett

U12-es fiúcsapatunk, Szőcs Eszter edző vezetésével a dunaújvárosi Üstökös Kupára utazott. A játékuk sajnos most nem volt túl összeszedett, bizonytalanság, és a kapkodás látszott rajta, amiből tanulni kell.  Pozitívumként ki kell emelni, hogy a fiúk egyre inkább „összekovácsolódnak”, és csapatként működnek együtt, ami fontosabb a győzelemnél!

Adatvédelmi áttekintés
Angyalföldi Sportiskola és DSE

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.

Funkcionális sütik

    Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

    A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.