November 5-én a 2003-as és a 2006-os csapataink is vízbe ugrottak, s fölényes győzelmeket arattak. Tamás Gergely edző értékeli a hétvégén látottakat:

A kisebbek 19 góllal verték ellenfelüket, így a végeredmény 22-3 lett. A nagyok pedig 16-3-ra nyerték a 2. meccsüket, a múltkori ellenfelünknél azért erősebb, Balaton ellen az első pár perc döcögött, aztán támadásban is beindultak a gyerekek. Védekezéssel nagyon elégedettek lehetünk, az 5 kapott gól 2 meccsen akkor is szép dolog, amikor nálunk jóval gyengébb ellenfelek ellen játszunk. Ezen a mérkőzésen is mind a 15 nevezett gyerekünk tevékenyen hozzájárult a sima győzelemhez. Néhányan meg extra teljesítményt nyújtottak. Sok szép gólt, gólpasszt, labdaszerzést láthattunk. Megint külön jó volt nézni, hogy olykor 1-1 ziccernél is volt szívük továbbpasszolni a társnak a labdát! Nyilván voltak hibák, néha kis hullámvölgy, de minden apró hibából lehet tanulni és fognak is a gyerekek.

Mészáros Kitty edző külön gratulált azoknak a játékosainak, akik ezen a meccsen meglőtték az első góljukat az idényben.

A nagyok meccséről készült szuper képeket Makány Sándor jóvoltából – melyet ezúton is köszönünk – itt találjátok: https://www.icloud.com/sharedalbum/hu-hu/#B0U5VaUrzGJYE0e;2B678D0E-EB84-4508-A32C-A465CBD54591

 

Adatvédelmi áttekintés
Angyalföldi Sportiskola és DSE

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.

Funkcionális sütik

    Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

    A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.