Kézilabda csapataink közül ezúttal a Leány U14-es csapat sikeréről számolhatunk be, hiszen bejutottak a felsőházba, amellyel máris teljesítették az év elején kitűzött céljukat. Hatalmas eredmény ez mind a csapatnak, mind a teljes Kézilabda Szakosztálynak, végtelenül büszkék vagyunk rájuk!

U14-es lányaink a felsőházban folytatják

Jánka Zsolt, a csapat edzője így foglalta össze az ide vezető utat:

Fiataljaink egy erős csoportból küzdötték be magukat a korosztályos elitbe, hiszen a legjobb 8 csapatot felsorakoztató felsőházban folytathatják tavasszal.

A csapat már az alapszakaszban is nagynevű ellenfeleket győzött el, hiszen többek közt az NB I-es csapattal rendelkező Budaörs, Kisvárda és Vác együttesei is mind az ASI mögött végeztek. A rájátszásban sem kis nevek várnak lányainkra, hiszen a szintén NB I-es Siófok, Érd és Győri Audi ETO KC mellett a Kozármisleny lesz az ellenfelük. Ha igaz a mondás, hogy evés közben jön meg az étvágy, akkor bízhatunk benne, hogy májusig sok szép pillanat részesei lehetünk a csapat játékát tekintve!

LU14-es csapatunk

Fotók: Milcsevics Melinda

Következő mérkőzés

Az első mérkőzésnap 2023. 03. 19-én lesz, amikor az Érd és a Győri Audi ETO KC csapatai ellen állnak ki lányaink. Szurkoljunk nekik együtt aznap és a további mérkőzéseken!

Hajrá ASI! Hajrá lányok!