Évértékelő összefoglaló: Galbos Áron (fiú U15 II. osztály, OSB III. osztály)

Újdonsült csapatommal a felkészülést a 2018/2019-es szezonra augusztus 6-án kezdtük meg. Eleinte igen kevés létszámmal voltak jelen a játékosok, majd a hónap közepétől kezdett megfelelő mennyiségűre duzzadni a létszám.

Az első bajnoki mérkőzésekre szeptemberben került sor először U15-ös fordulót játszottunk, majd következett az OSB meccsünk. Sajnos eleinte rendszerint elbuktuk az összecsapásainkat mindkét bajnokságban. Az első győzelemre október közepéig kellett várni, amikor a serdülő bajnokságban a Budakalász csapatát sikerült legyőznünk hazai pályán.

Az U15-ös bajnokság második sorsolása után az alsóházi ágra kerültünk, ahol már hozzánk hasonló erejű csapatokkal játszhattunk. Itt el is kezdtünk jobb eredményeket elérni, és esélyünk volt arra, hogy a harmadik sorsoláson újra valamivel erősebb csoportba kerülhetünk. Sikerült is megszerezni a 3. helyet a csoportunkban, úgyhogy biztossá vált az utolsó sorsolásunk alkalmával, hogy a 24 csapatos bajnokság 13-18. helyének valamelyikén fogunk végezni. Újra erősebb csapatok ellen játszhattunk, ezért összesen két győzelmet, és egy döntetlent tudtunk felmutatni, sajnos a létszám hiányaink miatt előfordult, hogy nem kaptunk pontot a győzelemért, ezért a 18. helyen sikerült végezni. Az egész U15-ös bajnokságban 7 győzelem és 3 döntetlen mellett 16 vereséget értünk el.

Az OSB bajnokságban rendszerint idősebb csapatok ellen küzdöttünk, ezért egész évben 3 győzelem és 1 döntetlen mellett 18-szor vereséget szenvedtünk. A 12 csapatos bajnokság 10. helyén végeztünk.

Úgy gondolom, hogy az év előrehaladtával mindkét bajnokságban látszott a fejlődés a játékunkon. Ez csapatként és egyéni teljesítményben is megmutatkozott. Ezt bizonyítja, hogy a serdülő bajnokságban, és az U15-ös bajnokságban is a második félévben olyan csapatokat sikerült megverni, vagy pontot rabolni tőlük, akiktől az első hónapokban több gólos vereséget szenvedtünk.

Jövőre ugyan ezekben a bajnokságokban egy évvel idősebben, és több tapasztalattal jobb esélye lesz a csapatnak előrébb végezni. Bízom benne, hogy az idei eredményeknél csak jobbakat tudunk majd felmutatni.

Adatvédelmi áttekintés
Angyalföldi Sportiskola és DSE

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.

Funkcionális sütik

    Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

    A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.