Az ASI U13-as csapata, a 2018.10.20-21 között megrendezett Üstökös kupán 6 mérkőzést játszott 2 győzelem és 4 vereséggel zárta a tornát, ami a 4. hely megszerzéséhez volt elég.
A csapat újdonsült edzője, aki augusztus óta erősíti az egyesület szakmai stábját így értékelte a lejátszott mérkőzéseket:
„A közös munka egyik fontos állomása volt a torna, mivel olyan csapatokkal játszhattunk, akik a korosztályukból kiemelkednek az ott folyó szakmai munkák miatt. Visszajelzést kaptam csapatom erősségeiről és hiányosságairól.
Angyalföldi Sportiskola – Duna-Pent NKFT 9-4
A korai indulás, és az utazás érződött a csapatot, de folyamatosan belerázódtunk a játékba, és a végén magabiztos győzelemmel biztosítottuk első pontjainkat a tornán.
Angyalföldi Sportiskola -FKSE-Algyő 8-11
A sorsolásunk úgy alakult, hogy újból mérkőzést kellett játszanunk. A 13. percben 8-6 vezetésnél, az addig jól működő védekezésünk egy kiállítás miatt megbomlott és a szegedi könnyű gólokkal átvették a vezetést, majd megnyerték a mérkőzést.
Éles KISE- Angyalföldi Sportiskola 24-5
Bemelegítésnél megsérülő kapusom helyére kényszerből mezőnyjátékos állt. A csapatomat a sérülés nagyon megzavarta, mely a mutatott játék is igazolt. Az Éles Kézisuli magabiztos játékkal nyerte meg a mérkőzést és végül a tornát is.
Pénzügyőr – Angyalföldi Sportiskola 11-9
Testközelből érezhettük milyen a Pénzügyőrrel játszani. Utolsó pillanatig szoros mérkőzése a kevesebbet hibázó Pénzügyőr csapata nyert a mérkőzést.
Angyalföldi Sportiskola – Simontornyai KK 10:0
A vasárnap reggel 8:00 kezdési időpontra Simontornya csapata nem érkezett meg, ezért a versenykiírás értelmében 10:0 végeredményt született a vétlen csapat számára. A 10 perces mérkőzést a Simontornya csapata nyerte, érdekes játékvezetői felfogásnak köszönhetően.”
Gratulálunk!
Hajrá ASI!