A 2017. december 15-17. között megrendezésre kerülő torna versenykiírása és nevezési lapja letölthető innen:

VERSENYKIÍRÁS

NEVEZÉSI LAP

A torna névadója Ferenczy József edző-testnevelő tanár munkássága összeforr Angyalfölddel, az Angyalföldi Sportiskolával, a Vasas SC-vel és a Tomori Pál Általános Iskolával.

1960-ban a Vasas SC kézilabda szakosztály történetében már sokadik alkalommal ismét újjá alakult. A legendás Angyalföldi Sportiskola (ASI) kézilabdás lányai a piros-kék egyesületet választották két lehetőség közül: a Csavargyár vagy Vasas. Az ASI abban az időben már két alkalommal is megnyerte az ifjúsági bajnokságot, mégsem indulhattak a felnőttek között. A fiatal, igen lelkes és tehetséges csapat további fejlődése érdekében – a Bp. XIII. Kerületi Tanács, aki patronálta az ASI-t – a Vasasnak ajánlotta fel a csapatot, ahol aztán egyesületi színekben indulhattak a felsőbb osztályú bajnokságban. Ebben a csapatban játszott többek között Bujdosó Ágota „Bujdi”, aki 168 alkalommal volt válogatott, olimpiai és világbajnoki bronzérmes, világválogatott. A csapat edzője Ferenczy József volt, aki lelkes, hozzáértő, kitűnő szervező és irányító munkája nyomán alakult ki a későbbi „nagycsapat”. Ez a kis történelmi áttekintés, bemutatás egyúttal megemlékezés, tisztelgés az edző előtt, aki megalapozta a Vasasnak a hazai és nemzetközi felejthetetlen diadalok útját. 

A Ferenczy Kupát immár hagyományként minden évben a Magyar Kézilabda Szövetséggel közösen rendezzük meg.