Október 23-án rendezték meg az Ikarus pályán (Ikarus BSE sporttelep) a Dunamenti Kupát, melyre U10-es csapatunk kapott meghívást.
Idén már 4. alkalommal rendeztük meg az Angyalföldi Sportiskola saját szervezésű labdarúgó utánpótlás tornáját 2024. augusztus 31-én.
Következő büszkeségünk Márkus Dominik, aki 2015-ben nálunk kezdett focizni, ezen a nyáron pedig igazolt a Bicskei TC felnőtt csapatába.
Az egyesület elnöksége döntött arról, hogy a több, mint 20 éve érvényben lévő alaptagdíj mértékét megemeli a 2024/25-ös szezontól.
Szombaton U9-es csapatunk részt vett az I. Dunamenti Gálán, ahol kemény küzdelmek árán bezsebelték a 4. helyet.
Ifjú labdarúgóink márciusban is rengeteg baráti és tétmérkőzésen mutathatták meg, mennyire ragadt meg bennük az edzéseken szerzett tudás.
Márciusban már javában zajlottak az események: beindultak a bajnokságok, a futsal, HNP és felkészülési mérkőzések, emléktornák, Bozsik Fesztiválok és Tornák vártak labdarúgóinkra.
U9-es csapatunk a Dunamenti Kupa budapesti selejtező tornáján vett részt, a tét a júniusi nemzetközi Dunamenti Kupa csapatai közé jutás volt.
Várjuk kiválasztó és toborzó napunkon leendő játékosainkat és kapusainkat 2024. június 7-én az Angyalföldi Sportközpontban.
Februárban labdarúgóink a folytatták a felkészülést, a hó végére pedig beindult a tavaszi szezon is, ahol megmutathatták, ki mennyit fejlődött a hónapban.