Kajak-kenu szakosztályunk a hétvégén Szolnokon vett részt a Nagy Zoltán emlékversenyen. Ez volt a szezon egyik utolsó versenye, szóval a szakmai stáb 9 versenyzőt nevezett a versenyre. A gyerekek sok élménnyel és tapasztalattal, sőt két éremmel is gazdagabb lett szakosztályunk!
Göröcs Bálint: „A nyári pihenő és az iskolába való visszarázódás után elérkezett a vízi szezonunk egyik utolsó versenye, melyet Szolnokon rendeztek meg szeptember 27-én szombaton. A 9 fős versenyzői csapattal, már pénteken délután leutaztunk a verseny helyszínére, hogy az egész csapat hozzá tudjon szokni a pályához és az adottságokhoz kellő mértékben. Még egy közös evezés is belefért a rossz idő ellenére, melyet egy közösen elfogyasztott vacsora zárt le. Másnap, a reggeli utáni hangolódást is a kellemes légkör jellemezte, így mindenki a legjobb formájában tudott vízre szállni.

Elsőként az U14-es korosztály fiai szálltak vízre. Az első futamban Molnár Mátyás és Vrábely Mirkó álltak rajthoz, míg a második futamban Bacsa Ármin kezdte meg a 2000m-es versenyszámát. Itt külön kiemelném a fiúk közül Mirkót és Ármint, akik idén nyáron kezdték meg az instabilabb K1-es hajóba való átülést, és a sok nehézség ellenére eljöttek és küzdöttek a többiekkel, így nekik nagyon gratulálunk!
Ezután Pénzes Lilla következett az U13-as korosztály lányai között, ahol a saját futamában 2. helyezést ért el. Csodálatosan véghez vitte azt, amit az elmúlt egy hónapban (ugyan egy másik hajóban), de gyakoroltunk és méltóképpen képviselte az egyesületet, nagyon büszkék vagyunk rá!
A következő futamban, Császár Valerija U15-ös versenyzőnk indult, aki a népes és kemény serdülő lány mezőnyben is szép eredményt ért el, végül 22. helyezéssel ért célbe, időeredménye pedig kimagaslóan az egyik legjobb volt a szezonban.
Ezután az MK-1-es versenyzőink álltak rajthoz. U12-esek közül Tóth Dávid és Buchberger Alex indultak el a szintén népes mezőnyben. Itt Dávid 23. helyezést, míg Alex 14. helyezést ért el, a majdnem 30 indulóból.
U11-esek közül Payer Dániel állt rajthoz, aki a futamában 5. helyezést ért el, így megszerezte a nap során a második érmünket és egyben a saját első érmét is a sportban. Remek rajttal és kiváló tempóval megmutatta, hogy miért is küzdünk minden egyes nap az edzéseken.
Zárásként az U10-es közül Jin Ennan mérette meg magát, ahol 36 indulóból 22. helyezést ért el, viszont ő is a saját maximális legjobbját nyújtotta a 2000m alatt, így rá is nagyon büszkék vagyunk!
Összességében a szezonunk egyik legjobb versenyét zártuk, ennél szebb hétvégét el sem tudtunk képzelni magunknak. Jövő héten még Dunakeszire látogatunk, ahol 5, 10 és 15 km-en állnak rajthoz versenyzőink, ezzel véglegesen lezárva a vízi szezont és rákanyarodva a téli alapozásra! Hajrá ASI!”
Mi is nagyon szurkolunk jövőhéten is és gratulálunk sportolóinknak a hétvégi eredményekhez, egyéni csúcsokhoz!
Hajrá ASI!