Büszkén jelentjük, hogy korábbi neveltünk, a 14 éves Szaka Olivér az UVSE férfi vízilabdacsapatában győztes meccsen debütált az élvonalban.
A férfi vízilabda OB I. Bajnokság alsóháza középszakaszának második fordulójában az UVSE szoros meccsen 10–9-re győzte le a Miskolcot a Komjádi Béla Sportuszodában. Az UVSE vezetőedzője, Vincze Balázs a találkozón először szavazott bizalmat első osztályú mérkőzésen Szaka Olivérnek, aki február elején töltötte be a 14. életévét. A 2010-ben született ígéret ezzel a legfiatalabb játékos lett, aki vízbe került az OB I. 2023/24-es kiírásában.
Ahogy az Utánpótlássport portálja megírta, az összecsapást követően Vincze Balázs a debütálás kapcsán elmondta, hogy:
„Nagyon örülök, hogy Olivér személyében ismét egy fiatal titánt tudunk bemutatni a magyar vízilabdának az OB I-ben. Sok szerep nem jutott neki, de ott volt a vízben, és megoldotta a feladatait abban az egy-két percben, amit kapott. Ahogyan azt egy évvel ezelőtt ugyanúgy két fiatal játékos kapcsán elmondtamlehet, hogy neki sincs még itt a helye a felnőttcsapatban, de talán kap annyi plusz motivációt ettől a lehetőségtől, hogy még nagyobb elánnal dolgozik.”
A póló alapjait az Angyalföldi Sportiskolában elsajátító reménység a meccs után megköszönte a lehetőséget „Balázs bának”, gratulált mindkét csapatnak és megerősítette, hogy izgalmas mérkőzésen vannak túl.
Amikor az évad elején úgy beszélgettünk Szaka Olivérrel, mint az UVSE bajnoki címvédő gyermekcsapatának egyik sokra hivatott játékosával, akkor a növendék elsődleges középtávú céljának az OB I-ben való játéklehetőség kiérdemlését tartotta. Aztán persze határozottan egészítette ki a vágyai sorát a későbbi válogatottsággal és az olimpiai bajnoki címmel.
„Kiskorom óta szeretem az úszást, a labdát, valamint a csapatsportokat, ezért adta magát, hogy pólózni kezdjek. Miután 2022 nyarán átjöttem az UVSE-be [nevelő egyesületemből, az Angyalföldi Sportiskolából – a szerk.], hirtelen mindenben nagyon sokat léptem előre, és akkor eldöntöttem, hogy maradok a sportágban és vízilabdázó szeretnék lenni.”
Gratulálunk Olivérnek, hogy ilyen fiatalon bekerült az OB I-es csapatba, és szurkolunk, hogy elérje minden kitűzött célját!