Kézilabda - ASI-tól a felnőtt válogatottságig

Két játékosunk, Debreczeni-Klivinyi Kinga és Kuczora Csenge eljutott az Angyalföldi Sportiskola és DSE kézilabdázói közül a felnőtt magyar válogatottba. Mindketten szerepelnek a 2022-es Női Kézilabda Európa Bajnokságon. Sok sikert kívánunk nekik!

Kézilabda - ASI-tól a felnőtt válogatottságig - Klivinyi KingaDebreczeni-Klivinyi Kinga

Kinga 1992-ben született. A Kerék utcai Általános Iskolában ismerkedett meg a kézilabdával, de rövidesen az ASI DSE igazolt játékosa lett. Vezetésével csapata az Országos Bajnokságban, a Budapest Bajnokságban, nemzetközi és hazai tornákon is a dobogós helyezésekért játszott. Edzője, Komjáti Zsuzsa sokat tudna mesélni küzdőszelleméről, fegyelmezettségéről, de kedvességéről is. Fiatal kora ellenére kitűnt céltudatosságával és akaraterejével.

A Vasassal kötött együttműködési megállapodás értelmében serdülő kora után a partner klubhoz került, onnan eligazolva kezdte meg felnőtt karrierjét. Jelenleg a Siófok KC játékosa.

Súlyos vállsérülése után is visszakerült a válogatottba, hogy rutinjával segítse a fiatalokat. 2011-ben Magyarországon a legjobb juniorkorú játékosnak választották, az évek alatt Magyarország minden korosztályos válogatottjában pályára lépett.

Kinga eredményei

  • A felnőtt válogatottba a 2012. évi EB-re, 2014. évi EB-re, 2016. évi EB-re és a 2017. évi VB-re kapott meghívást.
  • 2012-ben III. helyezést szerzett a válogatottal.

Büszkék vagyunk rá, hogy kis közösségünkből elindulva Kinga beírta magát a magyar kézilabdázás történelmébe!


Kézilabda - ASI-tól a felnőtt válogatottságig - Kuczora CsengeKuczora Csenge

Csenge 2000-ben született. A kézilabdacsapat, amelyikben játszott, a legeredményesebb volt az ASI eddigi életében. A játékosok többsége korán kezdte a kézilabdázást, az ASI-ban tanulták meg az első lépéseket. Jó közösség kovácsolódott belőlük. Az első siker az Országos Szivacskézilabda bajnokság megnyerése volt, ez kijelölte a csapat útját. Csenge ebből a csapatból is kitűnt: nemcsak eredményességével, hanem szorgalmával, a sportág iránti alázatával hamar feltűnést keltett a szakemberek között is. Tehetséges játékos volt, de olyan fanatizmussal, amivel játszotta ezt a játékot, ritkán találkozik az ember. Legyen ez példa mindenki számára!

Sokat tanult edzőjétől, Géber Zsolttól, aki szép sikereket ért el a csapattal a bajnokságokban és a tornákon. Nem volt ritka alkalom, hogy Kuczora Csenge elnyerte a torna legjobb játékosa kitüntető címet.

Idővel ő és csapata is a Vasasba került, 17 évesen bemutatkozott az akkor NB I-es csapatban. Az élvonalban is bátran, sokszor kiemelkedően játszott, több mérkőzésen a legtöbb gólt ő lőtte. 18 évesen a Váci NKSE-be igazolt, ahol a mai napig meghatározó játékos. Akárcsak Kinga, Csenge is tagja volt az összes korosztályos válogatottnak.

Csenge eredményei

  • 2017. EYOF I. hely
  • 2017. U17 EB III. hely
  • 2018. Ifi VB II. hely
  • 2019. Junior EB I. hely

Örülünk, hogy elindíthattuk ezen a sikeres úton, amiből 22 éves kora miatt még nagyon sok van előtte!