Havi összefoglaló - Labdarúgó Szakosztály - 2022. augusztus

Az új szezon első hónapja részben az újrakezdéssel telt, sokan ekkor még félig nyaraltak.  Nagyobb korosztályaink azonban a nyáron is dolgoztak és már komoly erőpróbákon is átestek!

U7 (2016) U8 (2015) U9 (2014)

Kis létszámmal kezdtük el az évet, de annál nagyobb lelkesedéssel. Sok labdaérintés volt a cél, illetve az eddig tanultak felfrissítése. A hónap végén a II. ASI Labdarúgó Utánpótlás Torna
mindhárom korosztályunk részt vett, az U8-as csapatunk az aranyérmet is besöpörte.  Gratulálunk!

Zsimala György, utánpótlás edző

ASI DSE Labdarúgó Szakosztály - 2022. augusztus - U7-U8-U9

U10 (2013)

Augusztus hónapban elég kevesen kezdtük el az edzéseket, sokan még a nyaralásukat töltötték. Sok labdaérintés, irányváltások, cselek, 1:1 elleni játékok gyakorlása volt a cél, ismételtük az előző szezonban tanultakat. Részt vettünk a saját rendezésű II. ASI Labdarúgó Utánpótlás Tornán, ahol részben a kis létszámnak köszönhetően a 4. helyen végeztünk.

Nagy Kristóf, utánpótlás edző

ASI DSE Labdarúgó Szakosztály - 2022. augusztus - U10

U11 (2012)

Augusztusban egy komoly edzőtáborral kezdtük a felkészülést, amin a csapat 90%-a részt tudott venni, a többiek pedig itthon maradtak Marci bával és itthon kezdték meg az alapozást. Úgy gondolom, az edzőtábor extrán sikerült, ahol edzőmeccset játszottunk a Puskás Akadémiával, a Veszprémmel és a 2011-es korosztállyal is. Az edzőtábor után sajnos visszaesett egy kicsit az edzéslátogatottság, de a hónap vége fele lassan alakult a létszámunk. A hónap végén a Puskást vendégül láttuk egy visszavágóra, ahol nagyon szoros meccsen 5-4-re kaptunk ki. Összességében egy jó felkészülésnek érzem és nagy önbizalommal megyünk neki ennek a szezonnak.

Csontos Ádám, utánpótlás edző

U12&U13 (2010/2011)

Az idén összevont 2 korosztály már július utolsó hetében megkezdte a felkészülést a szezonra, majd augusztus első hetében 1 hetes edzőtáborban vett részt Tihanyban. A hónap közepén a felkészülés részeként részt vettünk a 32. Karnevál Kupán Debrecenben, ahol sok külföldi csapat ellen gyűjthettünk tapasztalatot és a lejátszott 7 mérkőzésen 1 győzelem, 3 döntetlen és 3 vereséggel a 9. helyet szereztük meg. Érdekesség, hogy a tornagyőztes CFR Cluj csapatával döntetlent sikerült elérnünk. A felkészülés részeként edzőmérkőzéseket is játszottunk az edzőtáborban is, majd az itthoni felkészülés során is összesen 7-et. Ellenfeleinket úgy választottuk meg az előszezonban, hogy a mérkőzések egytől egyig kihívást jelentsenek a gyerekeknek, így több kiemelt bajnokságban edződő csapat ellen is megmérethettük magunkat. Megmérkőztünk kétszer a Puskás Akadémia csapatával, játszottunk a Veszprém, a Siófok, a III. Kerületi TVE, a Mészöly Focisuli és a Dunakanyar Régió UFC csapataival. A mérkőzéseken sokszor érezhető volt, hogy kemény munka van a srácok lábában, de ahogy haladt a felkészülés, kisebb hullámvölgyektől eltekintve fejlődött a csapat játéka.

Összességében azt lehet mondani, hogy ez volt a korosztály életében az első olyan komoly felkészülés, ami egy szezon előtt szükséges, és ez több év munkájának az eredménye, hiszen meg kellett értetni a szülőkkel és a gyerekekkel is, hogy ha komolyabban szeretnék űzni a sportágat, akkor ez bizony áldozatokkal jár. Köszönjük a szülők támogatását! Bízunk benne, hogy a munkánk eredménye mind erőnlétben, mind csapategységben meg fog mutatkozni a szezon során, hiszen a játékosok azon része, amelyik végig csinálta a felkészülést, komoly terhelést kapott, és 10 napot 0-24-ben együtt is töltött ebben a hónapban.

Brunovszky Dávid és Nagy Kristóf, utánpótlás edzők

ASI DSE Labdarúgó Szakosztály - 2022. augusztus - U13

U14 (2009)

Az új szezon nehezen kezdődött. Sajnos átlagosan 8-9 fő vett részt az edzéseken, így a bajnokikra való felkészülést leginkább egyéni labdás ismétlésekkel kezdtük meg. Irányváltások, cselek, labdakezelés, párharcok voltak a hónapban. Az utolsó héten egy saját rendezésű tornán vettünk részt. A játékon kevésbe, a befejezéseken még látszott a kevés edzéslátogatás.

Gősi Viktor, utánpótlás edző

ASI DSE Kapusok

Megkezdődött az egyesület kapusai számára a 2022-2023-as labdarúgó szezon ebben a hónapban. A hónap közepén tudtuk ugyan elkezdeni a munkát, és viszonylag kevesen is voltunk az elején, aztán szépen lassan a létszámunk kezdett visszatérni a megszokottra. Az edzéseken csak az alapokra figyeltünk, hogy a „rozsdákat” leszedjünk magunkról. Mérkőzések voltak dögivel, pluszba volt egy saját rendezésű kupánk is, ahol sok kapusunk tudott mérkőzés körülmények között védeni. A hónapot egy videós kapusedzés formájában zártuk, remélem, minden visszatérővel szeptemberben belekezdhetünk a kemény munkába.

Détári István, kapusedző