Havi összefoglaló - Labdarúgó Szakosztály - Október

Az október egy nagyon sűrű és eseménydús hónap volt a labdarúgó szakosztály életében. Rengeteg edzés és mérkőzés van minden korosztály mögött. Sajnos a járvány is megjelent a sportolóink körében, de igyekszünk mindent megtenni a védekezés érdekében. E hónapban sikerült a szakosztály játékosai és edzői, valamint a szülők számára is egyesületi maszkot biztosítani.

Ahogy az előző hónapban, most is edző kollégáink összefoglalóin keresztül mutatjuk be az októberi eseményeket.

U7 (2014/2105)

Októberben csatlakozott hozzánk néhány új játékos, aminek nagyon örültem, de még továbbra is várjuk a focizni vágyó fiatalokat. Az eső eléggé megnehezítette a dolgunkat, ilyenkor visszaesett az edzések látogatottsága.

A hónap közepén részt vettünk az első tornánkon, nagyon jól sikerült, bátran játszottak a fiúk. Szeretném megdicsérni a srácokat, mert egyre bonyolultabb feladatokkal próbálkozhatok az edzésen.

Hajrá ASI!

Rehó Zsolt, utánpótlás edző

ASI Labdarúgó szakosztály U7-es korosztály - október

U8 (2013)

Szerencsére megint egy mozgalmas hónapon vagyunk túl. 2 Bozsik fesztiválon és 2 Kölyökliga fordulón vettünk részt, illetve a BVSC csapata ellen ismét edzőmérkőzéseket játszottunk.

Az edzéseken elkezdtük gyakorolni az átadás-átvételeket, illetve a 2v1 elleni támadásvezetéseket. Természetesen még az út elején járunk, de a srácok fogékonyak a tanultak elsajátítására. Az edzéslátogatottság továbbra is kimagasló, remélem, ez a jövőben is így marad.

Törincsi András, utánpótlás edző

U9 (2012)

Sűrű hónapon vagyunk túl. Rögtön az első napokban edzőmérkőzést játszottunk az Eötvös csapatával, ahol 9-2 re diadalmaskodtunk. Ezután hétvégén egy Bozsik fesztiválon vettünk részt, ahol az A csapat 6 meccsből 5-öt megnyert és játszott egy döntetlent. Ezt egy sikeresnek mondható kölyökliga követte, hiszen megszereztük az első győzelmünket Nagykáta csapata ellen (5-3). A következő héten az Újpest FC-vel illetve az UTE csapatával is edzőmeccset játszottunk, és mindkettőt megnyertük (9-7) (10-2).

A soron következő héten is volt megjelenésünk több helyen is. Szerdán az MTK partneregyesületi tornát rendezett, ahova minket is meghívtak. Ez a torna az előző meccsek sikereihez képest nagyon nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, sajnos utolsók lettünk.

A hónapot egy vasárnapi kölyökligával zártuk, ahol ismét sikerült pontot szereznünk a III. kerület csapatától (5-5). Összességben elégedett vagyok ezzel a hónappal, és külön öröm az edzéslátogatottság magas aránya.

Hajrá ASI!

Csontos Ádám, utánpótlás edző

ASI Labdarúgó szakosztály U9-es korosztály - október

U10 (2011)

Kényszerpihenővel kezdtük a hónapot, így a partneregyesületi tornáról lecsúsztunk, és sajnos elég kevésszer tudtunk a teljes létszámhoz közelítve edzeni is. Játszottunk edzőmérkőzést az Eötvös SE és az Újpest FC csapataival. Mindkét összecsapáson bemutathatták a srácok, hogy az edzéseken tanultakat mennyire tudják alkalmazni „éles” szituációkban. Láthattunk nagyon jó megoldásokat, illetve azt is megmutatták ezek a mérkőzések, hogy mi az, amiben még fejlődnünk kell.

A Kölyökliga sorozatban is érdekeltek voltunk, ahol remek időben, de mégis kicsit álmoskásan játszottunk, így a veretlenségünket elveszítettük. Az edzéseken többször elhangzott az első labdaérintés fontossága és a gyakorlatban ezen a Kölyökliga fordulón átérezhettük ennek jelentőségét. Viszont pozitívumként ki kell emelni, hogy a srácok egyre gyorsabban képesek dönteni játékszituációkban, és egyre nagyobb százalékban hoznak jó döntéseket a párharcos feladatoknál és az edzésjátékoknál is. Bízunk benne, hogy az időjárás novemberben is kegyes lesz hozzánk, és mind edzéseken, mind edzőmérkőzéseken tudunk lépni előre az eltervezett úton.

Zsimala György, utánpótlás edző

ASI Labdarúgó szakosztály U10-es korosztály - október

U11 (2010)

Eseménydús októberen van túl a csapat, szinte minden hétvégén volt valamilyen megmérettetésünk. Részt vettünk a Kölyökliga sorozat 3. és 4. fordulóján, a BLSZ futsal bajnokság 2. fordulóján 2 csapattal, a Bozsik program 3. és 4. csoporttornáján 2 csapattal, és a hétvégi programok mellé befért még egy hétközi felkészülési mérkőzés is az UTE csapata ellen.

A mérkőzéseken mutatott teljesítmény is fejlődő tendenciát mutatott a nagypályás és a futsal mérkőzéseken is. Októberben kiderült, hogy a csapat az U11-es Kölyökliga sorozat felénél a C csoport 2. helyén tölti a telet, ami nagyon komoly előrelépést jelent a tavalyi szezonhoz képest.

Az edzéslátogatás 86%-os volt csapatszinten a hónapban, bízunk benne, hogy ezt a szintet a hidegebb idő beköszöntével is tartani tudjuk, és a csapat tovább halad a fejlődés útján.

Brunovszky Dávid és Nagy Kristóf utánpótlás edzők

ASI Labdarúgó szakosztály U11-es korosztály - október

U12 (2009)

Mozgalmas időszakon vagyunk túl. Három fronton történt a gyerekek versenyeztetése, ami Bozsik torna, Kölyökliga és futsal mérkőzésekben nyilvánult meg.

A hónap elején tartottunk szülői értekezletet, aminek hatása a gyerekek hozzáállásán és fegyelmezettségén érezhető.

Folyamatosan egyre több mindent látok vissza a mérkőzéseken az edzésen gyakorolt mozdulatokból, játék helyzetekből. A gyerekek fejlődése kezd az eredményeken is megmutatkozni.

Novemberben folytatjuk, hajrá ASI!

Gősi Viktor és Schöffer Antal utánpótlás edzők

U14 (2007/2008)

Az ősznek ebben a hónapjában minden téren helyt állunk. Két héten keresztül akár vízilabdaedzéseket is tarthattunk volna, annyi eső esett edzéseinken.

A srácok mindkét háromnegyed pályás bajnokságon a várakozásnak megfelelően szerepelnek, emellett a futsal bajnokságokban is jól szerepelünk.

Végre van sikerélmény a B keretnek, a csoportjukban a második helyen állnak. Az A keret is második a csoportjában a futsalban.

A legjobb eredményt a háromnegyed pályás bajnokság jelenti számukra, veretlenül vezetik a csoportjukat.

A gyakorlásokból sokat adnak vissza mérkőzéseken, és amit szerettem volna elérni, hogy domináns csapat legyünk, azt megvalósítják.

Grassroots korosztályban pallérozodó fiataljaink szorgalmasak, és mindig jó kedvvel járnak az edzésekre.

Hajrá ASI!

Borgulya Tamás, utánpótlás edző

U17 (2004/2005/2006)

Az október számunkra további nehézségeket hozott. Továbbra is folyamatosan sérültek és betegek vannak a csapatban, valamint a koronavírus járvány is távol tartott több játékost az edzésektől. Ezek miatt sem tudtunk egy bajnoki mérkőzésre sem kiállni a hónapban.

Nagyon várjuk a novemberi, Pest megyei futsal rajtot, valamint a januári átigazolási időszakot, amikor megpróbáljuk megerősíteni a csapatot, hogy megfelelő létszámmal folytatni tudjuk a bajnokságot.

Nagy Kristóf, utánpótlás edző

ASI DSE Kapusok 2020. október havi összefoglaló

Rengeteg mérkőzéssel teli hónapon vannak túl a kapusok, amik mind-mind a fejlődésüket szolgálják. Az edzéseken az előre tervezett menetrend szerint próbálunk haladni, amit a srácok az esetek nagy többségében a legjobb tudásuk szerint próbálnak teljesíteni.

A korosztályos edzők visszajelzései alapján az elkezdett út kifizetődő, rengeteg dicséretet kapok, kapnak a kapusok. Bízom benne, hogy a hidegebb időjárás ellenére is jó lesz az edzésre járás, és hasonlóan pozitívan tudjuk majd folytatni a megkezdett munkát.

Détári István, kapusedző