Bemutatjuk az U8-as korosztályt új edzőjét, Törincsi Andrást, aki legnagyobb örömünkre újra csatlakozott csapatunkhoz.
Mit lehet tudni rólad?
Már nagyon korán, 6 évesen kezdtem el focizni egyesületi szinten a Vasasban, a felnőttek között pedig a Chinoin csapatában mutatkozhattam be. A labdarúgás szeretete azóta is töretlen, igaz manapság már csak kispályán játszom. 2014-ben OKJ Sportedzői – majd 2018-ban MLSZ C licensz tanfolyamot végeztem el. Közel 10 éve foglalkozom gyerekekkel, idén pedig az U8-as korosztály edzője lettem.
Milyenek voltak az első benyomások az ASI-nál?
Nem mondanám magam újoncnak, mivel 7 esztendőt töltöttem el az ASI-ban, a tavalyi év nem úgy alakult ahogy elterveztem, új lehetőségeket kerestem ami nem igazán vált be, szerencsére hamar kaptam a megkeresést újra az egyesülettől és érzékeltették, hogy számítanak rám, így örömmel fogadtam el a felkérést. A kollégák 90%-át ismerem, így a beilleszkedéssel nem volt gond.
Mennyiben tud azonosulni a filozófiád az egyesületével?
Egy klubnál mindig fontos, hogy a vezetők – edzők előtt azonos cél lebegjen, úgy gondolom itt ez nem is lehet probléma. Az utánpótlásnevelés fontossága, a sportághoz való kötődés kialakítása közös pont mindannyiunknak.
Mit vársz a szezontól és a csapattól?
Új csapat, új kihívások, több mint egy hónapja dolgozom már a gyerekekkel, aki lelkesen és elevenen vetik bele magukat az edzésekbe. Mivel U8-as korosztályról beszélünk, így nem is csoda ez az óriási mozgásigény. 3 vs 3 elleni játékról most lépünk fel 4+1-re, így nagyobb pályához és kapuhoz kell alkalmazkodni. A kapus poszt szerepe pedig itt kezdődik el. Ebben a korszakban a legfontosabb a labdabiztonság megteremtése, mozgáskoordináció fejlesztése, technikai sokoldalúság képzése.
A szezontól azt várom, hogy az alapszabályokkal legyünk tisztában, illetve merjünk bátran és felszabadultan focizni, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél. Szeretném, ha a gyerekek örömüket lelnék ebben a fantasztikus sportágban.
Sok sikert kívánunk Andrásnak, örülünk, hogy újra velünk dolgozik!
Hajrá ASI!