A kajak-kenu szakosztályunk 2019. februárban indult újra, és bár hamar abba kellett hagyniuk az edzéseket, a karantén alatt is folyamatos online munka folyt. A nyár beindultával újult erővel, immár a vízen edzenek a gyerekek, akik edzőik véleménye szerint nagyon lelkesek és ügyesek! Most Jenei Virág beszámolóját olvashatjátok:
 

Jenei Virág – Kajak-Kenu edző

„Szerencsésnek mondhatom magunkat, hiszen a nyári edzőtáborunk jóvoltából a februárban induló csapatunk nagyon sok reménységgel bővült. Közülük rengetegen tették le a voksukat a sportág mellett és szeretnék versenyzői szintre felemelni tudásukat. Az idén még nem versenyzünk, házi versenyeket rendezünk illetve az Újpesti öblöt körülvevő egyesületekkel tervezünk egy közös megmérettetést a nyár végén. Csapatépítő és nyár záró eseményként pedig elindulunk a Balaton átevezésen. Ahogy az időjárás is adja, október végén „leszàllunk” a vízről és elkezdjük a téli felkészülést a jövő évi versenyszezonra, mely àprilistól kezdődik majd. Télen tanmedencével, úszással, futással és erősítéssel telnek majd az edzéseink. Úgy gondolom mindenképp van még hova fejlődni a gyerekeknek, de a száraz edzésekkel és a már megszerzett tudással jövőre odaérhetünk a dobogóra, akár országos szinten is. Remek kis csapatunk van, nagyon összetartó és motivált! Bízunk a legjobbakban és nem adjuk fel!”

A kajak-kenu szakosztály folyamatosan várja a lelkes, fejlődni akaró gyerekek jelentkezését. Ami biztosított: víz, hajó, friss levegő és felhőtlen jókedv!
Hajrá ASI!
Adatvédelmi áttekintés
Angyalföldi Sportiskola és DSE

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.

Funkcionális sütik

    Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

    A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.