A múlt héten Zsimala György Szakosztályvezető szervezésének köszönhetően beindult a napközis táborunk. A helyszín az Újpalotai úti sporttelepünk volt. A 34 gyereknek élményt nyújtó táborban a srácok rengeteg programmal, tapasztalattal gazdagodhattak. A délelőtti edzéseken, focibajnokságokon, ügyességi versenyeken túl a gyerekeknek lehetőségük volt bowlingozni, sárkány hajózni, és pénteken pedig a tábor zárásaként egy 2 órás ádáz laser force volt a tábor csúcspontja. A gyerekek a reggeli és az ebéd mellett gyümölcsöt és péksüteményt is kaptak, valamint szerepelt fagyizás is a programban. Az irányított programok mellett sokszor látogattuk meg a közeli játszóteret, valamint társasjátékok, szerepjátékos kockajátékok is szerephez jutottak a táborban.

Azt gondoljuk, hogy minden résztvevő gyereknek lehetősége volt kibontakozni, fejlődni, megmutatnia a tudását, nem csak a futballban hanem az eseménydús programok során is.

A mai nappal indult a 2. heti táborunk, de lehetőség van még jelentkezni a Július 20-al, és az Augusztus 10-el induló táborainkba is.

Gyertek minél többen, legyetek ti is részesei ennek a nagyszerű élménynek! Hajrá ASI!!!

 

Adatvédelmi áttekintés
Angyalföldi Sportiskola és DSE

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.

Funkcionális sütik

    Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

    A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.