Csontos Ádám jellemzése a tanítványáról:

Több oka van annak, hogy Balogh Zalánt választottam meg a csapatkapitányunknak. Fél év alatt 1 edzésről hiányzott csak. Meglátja a labdát és felcsillan a szemében valami amit öröm látni, Illetve csapatunk egyik, ha nem a legtehetségesebb játékosa. Zalán jól tudja motiválni a többieket a győzni akarásával. Zalánnak sok erőt kívánok a továbbiakhoz, hiszen nagyon hosszú út áll még előtte mire végigjárja az utánpótlás korosztályok ranglétráját.

  1. Mióta vagy az ASI játékosa?
    4 éve játszom az ASI-ban.
  2. Mit jelent neked a csapat szó?
    Nekem azt jelenti hogy együtt focizhatok a barátaimmal, együtt lehetünk.
  3. Mióta vagy csapatkapitány?
    Az első Kölyökliga meccsünk óta.
  4. Mit kell tenni egy csapatkapitánynak az edzéseken vagy a mérkőzéseken?
    Jobban odafigyelek az edzőre hogy példát mutathassak a társaimnak, és mindig gólt szeretnék lőni.
  5. Szerinted jó csapatkapitány vagy?
    Úgy érzem hogy igen mert sikerül sok gólt szereznem és a többiek is figyelnek rám.
  6. Mit vársz jövőre a csapatodtól?
    Azt szeretném hogy az összes Kölyökliga meccset megnyerjük, és hogy sok mérkőzést játszhassunk.

Köszönjük Zalánnak az interjút, fiatal kora ellenére érződik a szavaiból hogy mindene a csapat és a gólszerzés, valamint edzője intelmei is fontosak a számára. Sok sikert kívánunk neki is a továbbiakban!!!

Adatvédelmi áttekintés
Angyalföldi Sportiskola és DSE

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.

Funkcionális sütik

    Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

    A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.