U8-as csapatunk edzőmérkőzést játszott az Újpest FC csapata ellen, Csontos Ádám edzőnk beszámolója: ” Szuper kis edzőmeccsen vagyunk túl. Voltak nagyon szép momentumok cselek, tetszettek a srácok. Edzőmeccsen nem számít az eredmény de azért én titkon számoltam nyertünk 8-7 re!”

U9-es korosztályunk 2. Kölyökliga fordulóját értékelte Zsimala György edzőnk: ” Az első mérkőzésen nagy volt a különbség a két csapat között, csak rajtunk múlt,hogy ez gólokban mennyire mutatkozik meg. Kicsit kényelmesen játszottunk. A második meccsen ki is derült,hogy ez a fordulatszám kevés. Sajnos megijedtünk a pörgős, kemény ellenféltől az elején és nem nagyon találtunk magunkra. Aztán a második félidőben felvettük a kesztyűt és megmutattuk,hogy küzdeni is képesek vagyunk és ha nem a félsz dolgozik,akkor remek támadásokat vezetünk. A helyzeteink is megvoltak, de az eredmény már nem változott. Ha kicsit hamarabb eszmélünk, még nyerhettünk is volna…nagyon jó csapatunk van,ha ezt a srácok elhiszik,akkor meglesz a felsőház. „

ASI DSE vs Szent Pál Akadémia HSE 5-1
ASI DSE vs Monori SE 0-2

U12-13as csapatunk U14-es első bajnoki győzelme, Ambruska Péter edzőnk értékelése: A harmadik fordulóra megérett az első győzelmünk. Ezt mindenféle szinten indokoltnak érzem. Az első mérkőzésen több ponton is több góllal lezárhattuk volna a találkozót, a második mérkőzésen kevésbé voltunk fölényben de 2-3 igazán szerencsétlen gól mellé megannyi helyzetből csak 2-őt lőttünk be, a mostani meccsen az Újbuda csapata ellen minden stimmelt. Mezőnyfölény, tudatos és tetszetős játék, gólhelyzetek, gólok. A srácok nagyon megérdemelték már ezt, joggal voltak nagyon boldogok. Büszke vagyok rájuk!

ASI DSE – 5-1 Újbuda FC
Gólok: Bedő 2, Gémesi 2, Molnár

Adatvédelmi áttekintés
Angyalföldi Sportiskola és DSE

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.

Funkcionális sütik

    Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

    A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.