X. Nyári Kézilabda Fesztivál – Budapest Kupa 2019

Tövisháti Zsombor korosztályos vezetőedzőnk beszámolója:

A 2019/2020 bajnoki szezonra történő felkészülés egyik állomásaként lépett pályára az ASI 2005-ben született fiúcsapata a három napos Budapest Kupán. Az U15 korosztály tornájára 7 csapat nevezett. A mérkőzések fontos visszajelzései voltak csapat felkészültségünk állapotáról. Érződött, hogy eddig kevés labdás edzéssel készültünk, eddig inkább a fizikai és állóképességi munkán volt a hangsúly. Kiemelném, hogy a tornát megnyerő pécsi csapat elleni is a 30perces játékidőből 20 percig versenyben tudtunk lenni, utána kiütközött, hogy a Pécs a tavalyi évben az I. osztályban szerepelt. A bajnokság szeptember 15-i kezdéségi az eddig elsajátított képességeink fejlesztésén lesz a hangsúly.

A csapat az U15-ös gyermekbajnokságban és az országos serdülő bajnokság III. osztályában fog szerepelni.

Gratulálok a csapatomnak a II. hely megszerzéséért!

Az eredmények:

Tempo KSE – ASI DSE 7:14 (2:10)

Gólszerzők: Vitéz 5, Kamarási 3, Bánhegyesi 1, Lakatos 1, Máté 1, Szabó Á 1, Szegedi 1, Zorba 1

Szentgotthárdi VSE – ASI DSE 11:13 (4:6)

Gólszerzők: Vitéz 5, Lakatos 4, Szegedi 2, Szabó Á 1, Kamarási 1

ASI DSE – PSN ZRT 12:20 (7:6)

Gólszerzők: Vitéz 5, Bánhegyes 1, Deák 1, Gerhardt 1, Lakatos 1, Szabó Á 1, Szegedi 1, Zorba 1

Máriaújfalui SE – ASI DSE 9:16 (4:6)

Gólszerzők: Lakatos 4, Vitéz 3, Pap 2, Szabó Á 2, Bánhegyesi 1, Deák 1, Gerhardt 1, Szegedi 1, Zorba 1

ASI DSE – Gézengúz UKC 17:14 (6:4)

Gólszerzők: Deák 3, Vitéz 3, Pap 3, Gerhardt 2, Lakatos 2, Szabó Á 2, Bánhegyesi 1, Szegedi 1

ASI DSE – Ráckeve VKSK 22-15 (13-6)

Gólszerzők: Pap 5, Zorba 4, Vitéz 4, Szegedi 2, Lakatos 2, Deák 2, Bánhegyesi 1, Máté 1, Szabó Á 1