Kézilabda csapataink az iskolai tavaszi szünet ideje alatt sem pihentek. Voltak, akik hazai rendezésű mérkőzéseken vettek részt, a többség viszont Prágába utazott, hogy a nemzetközi Prauge Handball Cup-on képviselje Egyesületünket.

A következőkben a részvevő csapatok eredményeit láthatjátok, beszámolóit olvashatjátok:

 

Prague Handball Cup 2018

 

U10 Fiú

“Idén 2018. március 29-től április. 02-ig rendezték meg a prágai kézilabda kupát, amin a 2007-es fiú csapat is részt vett. Ebben a korosztályban négy csoportban, összesen 26 csapat indult a nemzetközi tornán. Mi a ME04-es csoportban szerepeltünk, ahol mellettünk 4 cseh és egy osztrák csapat volt.

Az első játéknapunk május 30-án, pénteken volt. Ezen a napon összesen 3 meccset játszottunk. 10 órakor kezdtünk a TJ JM Chodov Praha ellen. A szoros küzdelemben, álmos kezdéssel, de végül sikerült felülkerekednünk ellenfelünkön 18-16-ra. A második meccsünk 13:30-kor kezdődött a TJ Jiskra Trebon ellen. Őket viszonylag könnyebb mérkőzésen 18-3 lett a végeredmény. Az utolsó meccsünk ezen a napon 17 órakor kezdődött az osztrákok (Handballfreunde Wien/NÖ) ellen. A fiúk nagy lelkesedése és odaadása a verseny iránt meghozta a győzelmet, ugyanis 26-17-re őket is legyőztük.

Másnap (03.31.) szombaton viszonylag korán kezdtünk 8:15-kor. A cseh Tatran Litovel ellen játszottunk. A mérkőzés álmosan kezdődött, de a második félidő végére 14-6 –ra felhoztuk az eredményt. A csoport utolsó mérkőzésén (szombaton, 13:30-kor) a TJ Sokol Újezd u Brna ellen léptünk pályára, akik szintén veretlenek voltak a csoportunkban. Nagyon kemény küzdelemmel, de sikerült nyernünk 14-12-re, ezáltal csoportunkban elsők lettünk.

Vasárnap (04.01.) újabb meccseket játszottunk immár a közép szakaszban. Itt két csapat volt rajtunk kívül. Mivel csoport elsőként jutottunk tovább ezért egy másik csoport második és egy szintén másik csoport harmadik helyezettjével kellett megküzdenünk. Az egyik csapat az RK Sevnica az ME02 csoport 3. helyezettje volt. A másik csapat az ME01-ből a HC Dukal Praha I akik 2. helyen zárták a csoportkört. A fiúk tele voltak lelkesedéssel, elszántsággal, akarattal, hogy minél tovább jussanak a versenyben. Első meccset a HC Dukla Praha I ellen játszottuk (12:20-kor) amit 19-11-re meg is nyertünk. Nagy izgalommal vágtunk bele utolsó meccsünkbe az RK Sevnica ellen (15:50-kor), amit sajnos 16:8-ra elvesztettünk. A fiúk teljes odaadással és minden erejüket beleadva küzdöttek, hogy megnyerjék, de sajnos ez nem sikerült. Mivel az ellenfelek meccsén a Praha győzött a Sevnica ellen, ezáltal mind a három csapatnak 2-2 pontja volt, így a lőtt és kapott gólok aránya számított abban, hogy ki jut tovább a negyed döntőbe. Nem sokon múlt, hogy mi jussunk tovább, ugyanis nekünk 27 lőtt gólunk volt és 27-et kaptunk. A Sevnica 28 lőtt góllal jutott tovább és csak 21 gólt kaptak.

Fiúk nagyon csalódottak voltak, de nagyon szép teljesítmény volt tőlük. Rengeteg tapasztalattal, élménnyel tértünk haza. Úgy gondolom, büszkék lehetünk az elért eredményre és én elégedett voltam a csapat teljesítményével, de a jövőben azon leszünk, hogy a hibáinkat kijavítsuk és tovább fejlődjünk, hogy további sportsikereket érhessünk el.” – Nagy Ádám. edző.

U12 Fiú

Korosztályunkban 76 csapat nevezett. Az alapszakasz mérkőzései pénteken és szombaton zajlottak, az ASI a 12 csoportból a 9.-be került (MD09).

TJ Sokol Velké Mezirici – ASI                       10:14

ASI – HC Dukla Praha I                                  10:17

TIK Taastrup II – ASI                                       10:14

HSG RSV Teltow-Ruhlsdorf – ASI              11:13

ASI – HBC Olomouc 1966                             9:13

Az alapszakaszban a 3. helyen végeztünk, 5 mérkőzésből 3 győzelemmel, 60:61-es gólaránnyal. Ezzel az eredménnyel a felsőházba kerültünk, vasárnap az MD19-es csoportban két mérkőzést játszottunk.

TJ Jiskra Havlickuv Brod – ASI                     20:15

ASI – Auswahl Odenwald-Spessart I        12:18

  1. helyen, 27:38-as gólaránnyal fejeztük be a felsőház első körét, és sajnos ezzel a versenyzést is.A mérkőzéseink között, illetve után szurkoltunk a többi ASI-s csapatnak, várost néztünk, pihentünk.Hétfő délelőtt ellátogattunk a döntőkre, a helyszínen ebédeltünk (a gyerekek választhattak a kínálatból), majd 12 órakor indultunk haza. Este 22 óra körül értünk a Vasas SC Fáy utcai telepére.

    A Prágai Kézilabda Torna jó alkalom volt az aktuális technikai-taktikai tudásunk felmérésére-ellenőrzésére, egyúttal a nemzetközi színvonal feltérképezésére is, ezzel kijelölve a további feladatokat.

    – Gálfalvi Zsuzsa edző

 

U14 fiú

Keret:

Deák István, Édes Zalán, Hajdu Csaba, Horváth Benedek, Kamarási Barnabás, Kovács Krisztián, Pályi Zoltán, Sturovics László, Szabó Ágoston, Szabó Kristóf, Szabó Mátyás, Szegedi Bence, Varga Vajk, Vermes Domonkos

Mérkőzések:

Péntek (03.30)

HBC Olomouc 1966 – ASI: 16-5

HC Metter-Enz – ASI: 20-18

Szombat (03.31)

ASI – HC Schoten II: 12-6

Team Anhalt – ASI: 17-2

ASI – HSG91: 5-20

Vasárnap (04.01)

HSC Bad Neustadt – ASI: 17-15

 

“Élmény és tapasztalat szerzés szempontjából nagyon jó, hogy részt vettünk ezen a tornán.
Sajnos a mérkőzéseink nem úgy sikerültek, ahogy terveztük.
Az első 2 napon fegyelmezetlenül, kapkodva, sok technikai hibával kézilabdáztunk. A csapat mentségére szóljon, hogy zömével korosztályunknál fiatalabb kerettel utaztunk ki, ez leginkább magasságban és testfelépítésben volt szembetűnő ellenfeleinkhez képest, valamint a technikai hibákra és kihasználatlan helyzeteinkre a 2-es labda wax nélküli nehézkes birtoklása nyomta rá a bélyeget. Persze ez nem lehet mindenre mentség.
A legjobb mérkőzésünket vasárnap játszottuk. Fegyelmezetten, okosan és harcosan küzdötték végig a fiúk a mérkőzést. Igyekeztek betartani minden utasítást. A győzelem sajnos így is elmaradt, emiatt számunkra ezzel a vereséggel véget ért a torna, de azt gondolom, mégis jó érzéssel hagyhatták el a fiúk a pályát, mivel megmutatták valójában mire is képesek.
Ez alatt a néhány nap alatt úgy tűnt elég jól összekovácsolódott a társaság mind csapat, mind egyesületi szinten. Volt sírás, sok nevetés, szurkolás az egyesület további csapatainak.

Köszönjük, hogy részt vehettünk a tornán!” – Szőcs Eszter edző

U13 Lány

 

“Ebben az évben is indokoltnak tartottuk szakmailag, hogy a 2005-2006-ban született lányokkal részt vegyünk, a prágai tornán, amely Európa legnagyobb korosztályos megmérettetése.  A torna 2018. március 29. – április 2. közötti időszakban került megrendezésre. Csapatunk a WD (2005) korosztály 7-es csoportjába került, a következő csapatokkal: Sokol Pisek I. (CZE), DHK Pardubice (CZE), Bezirksauswahl Altbayern (GER), TJ Sokol Poruba (CZE), MHáK Martin (SVK). A csoportban a második helyen zártunk, ezzel kiharcolva a felsőházba jutást.

A folytatásban a WD 15-ös csoportban zajlottak a küzdelmek, ahol két cseh csapatot kaptunk ellenfélnek: Sokol Pisek II. és Sokol Kobylisy II. Sikerült mind a két csapaton eredményesen túljutni. Végül a legjobb nyolc között, a negyeddöntőben állított meg minket a szlovák HK Slovan Duslo SALA csapata.

A csapat hozzáállásával és az elért eredménnyel teljes mértékben elégedett vagyok.

A torna ideje alatt lehetőségünk volt a prágai metróval közlekedni, amely igen nagy élményt nyújtott a lányoknak. A torna pólórendelésnél minden pólóhoz adtak egy-egy szerencsekerék sorsjegyet, amelyet szintén sikerült felhasználni. Hát érdekes eredmény született a pörgetéseknél. A csapatból kb. 7-8 gyerek tollaslabda szettet nyert, amivel természetesen bevonultak a csarnokba! A következmény mindenki fantáziájára van bízva! Szombat este bejutottunk a prágai belvárosba 2-3 órára sétálni, ahol a Károlyi hídon áthaladva a gyerekek fagyit, tejszínhabbal töltött kürtöskalácsot vásároltak, majszoltak. Utolsó napra beterveztük a Vasas elődöntőjének a megtekintését, de a közbejött éjszakai „program” miatt későn tudtunk a szálláshelyről kipakolni, ezért a 2003-2004-es korosztály döntőjét néztük meg. A döntőt követően ebédeltünk, majd indultunk haza.” – Gálfalvi Áron, edző.

EREDMÉNYEINK:

Angyalföldi Sportiskola és DSE – Sokol Pisek I. (CZE) 15 : 20

Angyalföldi Sportiskola és DSE – DHK Pardubice (CZE) 25 : 6

Angyalföldi Sportiskola és DSE – Bezirksauswahl Altbayern (GER) 20 : 8

Angyalföldi Sportiskola és DSE – TJ Sokol Poruba (CZE) 16 : 2

Angyalföldi Sportiskola és DSE – MHáK Martin (SVK) 19 : 6

Angyalföldi Sportiskola és DSE – Sokol Pisek II. 24 : 11

Angyalföldi Sportiskola és DSE – Sokol Kobylisy II. 11 : 10

Angyalföldi Sportiskola és DSE – HK Slovan Duslo SALA (SVK)   9 : 11

U15 Lány

” Nagy örömmel és várakozással indultunk a tavaszi szünetben korosztályunkban 102 csapattal megrendezett kézilabda tornára.Nyolc győzelem és egy vereséggel zárt a Vasas- A.S.I. 2003- 2004 -es lány csapatunk.A csoport mérkőzéseken jól szerepeltünk egyéni teljesítmények mellett csapat játékunk is fejlődött .Csoport elsőként zártuk a szombati napot.Vasárnap két győztes mérkőzés után újra a Dmc Slavia Praha csapatával találtuk szembe magunkat akiket korábban bravúros csapatjátékkal és győzni akarással megvertünk.Csapatunk minden tagja küzdött ki a pályán ki a kispadon biztatta a többieket.Sajnos a meccset elvesztettük de a csapatot összekovácsolta ez a pár nap.A tornán a 16 közé kerültünk és elmondhatjuk hogy korosztályunk első helyezett csapatát is sikerült legyőzni ami nagyon szép eredmény. Büszkék vagyunk csapatunkra.” – Géber Zsolt edző.