A Szakosztályról

Labdarúgó Szakosztályunk Angyalföldről és a környező kerületekből várja fiúk és lányok jelentkezését 5-16 éves korig. Nemcsak versenykorosztályaink vannak, hanem előkészítő csoportjaink is, ahol olyan gyerekeknek kínálunk edzéslehetőséget, akik a focival hobbi szinten vagy felzárkózás jelleggel foglalkozhatnak.

Nagy figyelmet fordítunk a korosztályos képzés alapjaira, a gyerekek az életkori sajátosságuknak megfelelő mozgásanyagokat sajátíthatják el.

Részt veszünk a Labdarúgó Szövetség által indított Bozsik programban és korosztályos bajnokságokban.

Képzésünk alappillérei:

  • Játékhelyzetekre való reagálás a technikai és taktikai képességek és érettségek figyelembevételével.
  • Életkori sajátosságoknak megfelelő mozgásanyag
  • Sport mint örömforrás
  • Az edzésen tanultak alkalmazása a játékhelyzetekben. Jó megoldások megtalálása, jó kivitelezéssel.
  • Aktivitás támadásban-védekezésben
  • Kommunikáció-Nemcsak megérteni, megértve lenni is!
  • Csapatszellem kialakítása- együtt erősebbek lehetünk
  • Akarati tényezők – célok kitűzése és elérése
  • Merjenek vállalkozni és ne a hibától tartsanak
  • Kitartás – sosem szabad feladni
  • Tisztelet: Sportág-ellenfél-csapattárs-edzők-játékvezető-szülők felé
  • Figyelem-fegyelem
  • Egészségmegőrzés

Céljaink között szerepel a szülők pálya melletti viselkedésének megreformálása is, hogy elkerüljük a gyerekek figyelmének megoszlását, illetve a nyomásgyakorlást a játékhelyzetek megoldásában.

Szakedzőink nem csak a labdarúgás alapjaira tanítják meg a gyerekeket, hanem jó pedagógusként is funkcionálnak.

Jelentkezés és információ:

Zsimala György
+36 30 320 1297

Szentkatolnay Miklós
+30 30 374 6888

asidse.foci@gmail.com

Szakmai partnerünk: az MTK Budapest Sándor Károly Labdarúgó Akadémia