ASI DSE Kajak-kenu - Csapatépítő túra, házi verseny és A-Híd Kupa

Kajakosaink az áprilist egy csapatépítő túrával indították a Pilisben, amin szinte az egész csapat részt vett. Nagyon jó hangulatban és gyönyörű időben telt a séta, remek zárása volt a téli felkészülési időszaknak, szuper kezdete a tavaszinak.

Edzések és házi verseny

Az első hetekben még hébe-hóba tudtunk csak vízre szállni, sajnos sokszor visszaköszönt a borongós, hideg idő, ami megnehezíti a munkánkat. Ennek ellenére igyekeztük a legtöbbet kihozni az edzésekből, és szükség is volt rá, hiszen pénteken négy versenyzőnk egy házi versenyen vett részt, ami hat egyesület között (KSI, BHSE, AVSE, Dunakeszi, Göd, ASI DSE) lett megrendezve az Újpesti-öbölben. A nagy létszámú mezőnyben gyönyörűen helyt állt mindenki. Mindenkinek 2000 métert kellett eveznie egy fordulóponttal karöltve. Életük első kajakversenyén vettek részt a gyerekek! Nagyon büszkék vagyunk rájuk!

Eredményeink a házi versenyen:

  • Alarcón Camila 8.
  • Bak Zsombor 10.
  • Stahl Márton 21.
  • Szlipcsevics Mátyás 26.

lett a saját korosztályában.

A-Híd Kupa, Öbölkör Bajnokság

Szombaton már hivatalos kereteken belül került megrendezésre az idősebb korosztály számára A Híd Kupa, szintén hazai pályán az Újpesti-öbölben. Sokan lejöttek szurkolni a csapattársaknak, ami nagy erőt adott a fiúknak pluszban. Az ASI-MTK csapatából ezen a versenyen három sportolónk vett részt. Nagy létszámú mezőny gyűlt össze az U13-mas korosztály 2000 méteres versenyére is, két döntőt kellett rendezni.

Eredményeink az első futamban:

  • Szabó-Sebe Jácint 22.

Eredményeink a második döntőben:

  • Szabolcsi Marcell 19.
  • Jelinek Vladimír 21.

Gratulálunk!

Úgy érzem, a kicsiknek és nagyoknak is van még hova fejlődni. Ennek ellenére hiszem hogy amit minden edzésen beleteszünk a zsákba, azt szépen lassan kamatoztathatjuk a versenyeken. Csapatunk első versenyszezonja vette kezdetét, nagyon sokat kell még tapasztalni, van hova gyorsulnunk is. Remek sportolóink vannak és minden nap, amit együtt töltünk, csak építi a közös munkát és majd jönnek a szép eredmények. Tartalmas hónapot zártunk, és még csak most kezdődik az izgalmas időszak…