ASI DSE - Újpest FC minitorna 2010-es korosztály

2010-es labdarúgóink vasárnap részt vettek az Újpest FC által megrendezett 6 csapatos minitornán. Nagyot küzdöttek a srácok, mutatjuk az eredményeket!

Rövid értékelés a teljesítményről:

Az Újpest FC célja a 6 csapatos minitorna megszervezésével az volt, hogy a Bozsik tornák felfüggesztése miatt kialakult helyzetben a meghívott csapatok megfelelő játéklehetőséghez jussanak. A szokásos Bozsik tornákhoz képest viszont jóval erősebb mezőny jött össze, ami jó lehetőség volt számunkra, hogy megmérettessük magunkat komoly ellenfelekkel szemben is, továbbá remekül illeszkedett a torna az elmaradt edzőmeccsek miatt megakadt felkészülésünkbe is.

Csapatunk egységes képet mutatott a mai napon. Nagyot küzdöttek a játékosok, ha kellett, hősiesen védekeztünk, mint pl. a mezőnyből kiemelkedő FTC elleni nyitómeccsen. Minden mérkőzésen igyekeztünk kulturált, lapos passzos játékkal előrukkolni. Volt itt ma minden! A már említett komoly csapatszintű egységes védekezés, egy az országban is kiemelkedőnek számító csapat ellen, magabiztos győzelem, utolsó perces fordítás, igazságos döntetlen egy kiélezett meccsen, és egy óriási utolsó meccses harc, és győzelem már elég fáradtan egy agresszív, jó erőkből álló Tabán ellen.

Ebben a nagyon erős mezőnyben a képzeletbeli dobogó 2. fokára állhattunk volna fel a mai napon az FTC mögött! Ez egy nagyon komoly eredmény, és egyben előrelépés is! Nagyon büszkék vagyunk a srácokra! Ma mindenki hozott egy jó átlag színvonalat, és emellett több kiemelkedő teljesítmény is volt minden csapatrészben. Gratulálunk mindenkinek!

ASI DSE - Újpest FC minitorna 2010-es korosztály

ASI DSE 2010-es labdarúgó csapata az Újpest FC minitornáján

Eredmények

1. csapat 2. csapat Eredmény ASI-s gólszerzők
ASI DSE FTC 0:3
ASI DSE III. Kerületi TVE 3:0 Ferdinandy 2, Hidvégi 1
ASI DSE Vác VLSE 2:1 Molnár 2
ASI DSE Újpest FC 2:2 Molnár 1
ASI DSE Budai FC Tabán 2:1 Hajnal 1, Molnár 1