Vízilabda: ceglédi nyári edzőtábor a 2007-es csapatunknak

Ahogy tavaly a 2006-os csapatnak, úgy idén a 2007-es korosztályunknak is Ceglédre szerveztünk edzőtábort augusztus 17-20. között. 8 hét napközis tábor után zártuk ott a nyarat. 18 gyermeket vittünk Ceglédre.

A legfontosabb céljai az utazásnak a következők voltak: a monotonitást megtörő környezetváltozás, a csapatkohézió erősítése mellett az edzőmérkőzések illetve a taktikai megbeszélések segítségével a támadási és védekezési taktikánk 6 a 6 ellen, illetve az emberelőnyös és emberhátrányos játékunk csiszolása volt.

A Cegléd a félbeszakadt szezon rájátszását a felsőházban kezdte, így biztos volt, hogy hasznos edzőmérkőzéseken tudunk gyakorolni, a körülmények meg tavaly is tökéletesek voltak, ezért nem volt kérdéses, hogy hasznos lesz ez a 4 nap.

Hétfő délelőtt utaztunk, csütörtök délben indultunk vissza Budapestre. A minden igényt kielégítő szállásunk a CVSE Clubház és Panzióban volt, az uszoda közvetlen szomszédságában.

3 edzőmeccset játszottunk a ceglédiekkel, mellette, volt még 3 vízi edzés, de jutott idő a 6 vízi edzés mellett sok mindenre: szárazföldi erősítésre, nyújtásra, taktikai-mágnes táblás megbeszélésre és a remek hozzáállásuk miatt egy kis lazításra. Mindennap jutott nekik egy kis termálvíz, illetve egy kis foci is belefért.

Hétfőn érkezésünk után átvettük a szobákat, utána ebéd és csendes pihenő következett, majd egy taktikai megbeszélés, egy hosszú edzőmérkőzés után vacsora volt a program.

Kedden reggeli, majd kis pihenő után vízi edzés következett, ahol az úszáson és a lábtempón volt a hangsúly. De a másfél óránk után még ráhúzhattam fél órát, így labda is került a kezekbe, passzoló gyakorlatokkal zártunk.

A vízi edzés után nyújtás, aztán ebéd, csendes pihenő, edzőmérkőzés, vacsora volt a program. A keddi edzőmérkőzésen játszottak a legjobban a gyerekek, több kiemelkedő egyéni teljesítmény volt, fegyelmezett csapatvédekezés, gyönyörű védések, hatékony emberelőnyös játék, ragyogó összjátékok jellemezték a játékunkat.

Szerdán úszás, lábtempó, kiugrások és passzoló gyakorlatok következtek. 2 órás vízi edzés után alapos nyújtás következett.

Ebéd után elmentünk egy sétára, bevásárolhattak a gyerekek, csendes pihenő, taktikai megbeszélés és egy utolsó edzőmérkőzés következett.

Több kulcsembernél kijött a hosszú nyári felkészülés fáradtsága, így már nem volt olyan parádés a játék, mint kedden, de így is nagyon jó edzőmeccset játszottunk, volt akinek itt sült a keze, és átvette a gólzsák szerepét, de másnak is átszakadt a gát, és önbizalma ugorhatott 2 nagy gólja miatt.

Utána a megbeszélésem alatt és után lehetett egy nagyot termálozni, illetve, később volt, aki a focit választotta fakultatív programként.

Csütörtökön, még egy labdás edzést tartottam, csiszolgattuk még a fór-hátrányt, illetve az edzés végén szabad játék volt.

A ceglédi edzőtábor minden szempontot figyelembe véve hibátlanra sikeredett.

Minden egy helyen volt a szállás, az étkezések és az uszoda is.

Nagyon kulturált körülmények között lettek a gyerekek elszállásolva, az ételek változatosak, finomak és megfelelő mennyiségűek voltak.

A Cegléd csapata hozzánk hasonló erősségű, ezáltal mindhárom edzőmérkőzésünk nagyon hasznos volt.

A másik 3 vízi edzésekre is megfelelő vízfelületünk volt. 2-szer fél órát is ráhúzhattam, amire Budapesten sajnos ritkán van lehetőségünk. A fürdő területe pedig alkalmas volt mindenre (bemelegítés, nyújtás, megbeszélés, erősítés, foci). A termál medencét is használhatták a gyerkőcök a jól megérdemelt fárasztó napok levezetéseként.

Kellemes meglepetés volt a csapat hozzáállása, hogy mennyire sok ügyes gyerek van és a legtöbbjük szorgalmas, fegyelmezett az természetesen nem volt meglepetés, eddig is tudtam, hogy van fantázia a csapatban, de így csapatként ez volt az első közös elutazós edzőtáborunk, és az összes időpontot fegyelmezetten tartották, étkezések, telefonleadás, bemelegítés, megbeszélés, takarodó stb. Ami ekkora gyerekeknél még nem evidens.

Eddig is vártam a bajnokságok kezdetét, de a gyerekek hozzáállása, illetve maga a ceglédi 3 nap rátett egy lapáttal!

Hajrá ASI!