Az új 2020/21-es szezontól kezdve új edzőt köszönthetünk az U10-es leány és fiú csapataink mellett, mivel Vérten Orsi ismét baba pályán mozog. Az új edző, Godó-Bugyi Beáta nem mindenkinek ismeretlen, hiszen fia Godó Gergő már évek óta az ASI családhoz tartozik. 

„2019-ben végeztem el a Magyar Kézilabda Szövetség alapfokú kézilabda edzői tanfolyamát. Én magam is kézilabdáztam a Vasas serdülő csapatában, de az élet más területre sodort, azonban a kézilabda iránti érdeklődés, szeretet továbbra is megmaradt. Van egy fiam aki szintén az ASI-ban kézilabdázik és már az ötödik idényét kezdi meg. Az ő kézilabda iránti lelkesedése, fejlődése valamint hétvégi meccsek, kupák hangulata ébresztette fel bennem a vágyat, hogy kipróbáljam magam immár a kispad másik oldalán is. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, így nagyon örültem, hogy  kisebb korosztályt kaptam meg indulásnak.

 A 2020-2021-es idényben az U10 fiú és U10 lány csapatokkal fogok dolgozni. Ők lesznek az első csapataim, így az elsődleges cél, hogy megismerkedjünk, összeszokjunk  és egy jó kis közösséget alkossunk. A bajnokságban mindkét csapattal az U10-es korosztályban fogunk indulni és reményeim szerint meccsről-meccsre egyre több tapasztalattal leszünk gazdagabbak.  Továbbá szeretném, hogy minél több gyermek csatlakozna az ASI-ba,  hogy minél több gyerek megismerje ez a nagyon klassz sportágat. JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Ebben a korosztályban a játék az elsődleges cél! A játékon keresztül tanulják meg  kézilabdázás alapjait, a játékon keresztül fejlődnek. Csapatsportágról lévén szó, megtanulják az együttműködést, az egymással való kapcsolatokat. És nem utolsó sorban a játék szórakoztat, kikapcsol, levezeti a feszültséget.

Remélem sikerül mind a lány és fiú csapatoknál egy olyan közösséget alkotni, ahol a gyerekek igazán jól érzik magukat és örömmel jönnek edzésre.”

Nagyon sok sikert kívánunk Neked Bea!

Hajrá ASI!